Skip to content

FRAGDA – Új lemezelőzetes tétel: The Happening

Szeptemberben már bemutattunk egy Black Sun című, klippel kísért lemezelőzetes dalt a blackes deathcore vonalon mozgó budapesti Fragdától, most itt egy másik tételük The Happening címmel.

Az első albumuk címe Damnation is Inevitable lesz, január 15-én jelenik majd meg.


www.facebook.com/FragdaOfficial





Elkészült az első klipünk, amelyben a Fekete Napról szövegelünk, egészen sok bibliai utalásba ágyazva – fogalmazott a csapat a nuskullnak a premier kapcsán. – A forgatás még a nyár elején kezdődött Lányi Kristóf úrral és stábjával. Az első nap rögtön olyan izgalmassá is vált, hogy én corpse paintben vittem Kristófot a Honvédkórház ügyeletére, mondhatni szó szerint vérét adta az anyagért. Pedig reggel még olyan tévképzetbe ringattuk magunkat, hogy legrosszabb esetben nyomunk egy 26 órás napot és le is tudjuk az összes felvételt. Ezt követte egy kellemes nyári monszun az este folyamán, amitől nem csak lehetetlenné, de életveszélyessé is vált volna a forgatás a Teve-sziklánál, így el kellett napolnunk a folytatást.

Nagyjából egy hónapra az első forgatási napra sikerült időpontot egyeztetnünk és folytatni a munkálatokat, ami három helyszínes móka volt. Fóton kezdtük a homokbányában, majd Macska-barlang és végül eljutottunk a Teve-sziklához is. Itt szerencsére személyi sérülés már nem történt, viszont basszusgitárosunk autója másnapra kilehelte lelkét. Kristóf szerencsés annyira, hogy hihetetlen sok munkája volt idén nyáron, így a vágás és a leválogatás viszonylag hosszú időbe telt, ezért jutottunk csak most el a megjelenésig.

A sztoriról és a szövegről egy kicsit: alapvető jelentése a szimbólumnak az a pillanat, amikor a világ véget ér, de kicsit behatóbb tanulmányozással hamar eljuthatunk ahhoz az információhoz is, miszerint a vitalitás nyer teret, az életek fénye sugárzik az anyagból. Ezt mi megfogtuk, elővettük Mózes ötödik könyvét és becsomagoltuk egy teljesen másik köntösbe. Történetünkben, mikor a zsidókhoz szólna Isten a sivatagi vándorlás után, mégsem szól hozzájuk, és valaki egészen mással kötnek szövetséget. A fényhozó, életek fénye, tudjátok… Ha valaki szeretné tovább fejtegetni a szöveget, akkor megtalálható a videó leírásában, Biblia-értelmező erősen ajánlott!


FRAGDA – Black Sun (lemezelőzetes 2021)



FRAGDA – Cult (lemezelőzetes 2021)



Ferenczi Márton gitáros/énekes:

A Fragda egy olyan formáció, ahol régi barátok találtak újra egymásra zeneileg. Éveken át kerestük magunkat és a megfelelő közegünket, ahol kényelmesen tudunk mozogni, és közel 10 év után újra egymás mellett kötöttünk ki. A csapat pedig egy zsenge dobos srác belépésével teljesedett ki, aki nagyon hamar beilleszkedett a légkörbe.

Eredetileg a Fragda az én magánprojektemként indult és az első EP kiadása után csatlakoztak a többiek, akik meglátták benne a saját kivetülésüket is. Ezt a mai napig tartjuk.

Alapvetően én írom a számokat, a többiek átjönnek és átnézzük, mit lehet még hozzáadni. Dobosunk kicsit humanizálja a témákat, sampleres kolléga hoz ötleteket, ahol ki tudná egészíteni a hatásokat, a másik gitáros srác pedig ad hozzá egy kis thallt, ha nem elég. A szövegírás pedig teljesen össznépi foglalkozás. Hétvégén begubózódunk a barlangunkba és keresünk olyan hatásokat, amik kiváltanak belőlünk érzéseket és képeket, amit utána összeírunk. Általában még aznap fel is vesszük az énekeket, ahogy megírtuk a szöveget, mert ilyenkor még friss az élmény, sokkal jobban át lehet adni.

A stílus kérdésében mindenki nagyon fancy szeretne lenni. Mi szerintem deathcore-t játszunk black metal elemekkel. De ezt majd ti, a közönség eldöntitek. Zenei inspirációink leginkább az északi világból érkeznek, élen kedves Buster Odeholm kollégánk projektjeivel. De mellette rengeteg black, drone és egyéb zene is hat ránk. Igazából hangulatot akarunk teremteni és azt átadni, nem stílusjegyeket lopkodni.





KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. 10 YEARS
    Inner Darkness EP
  3. KOZORIA
    The Source
  4. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  5. KING DIAMOND
    The Graveyard
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw