Skip to content

FORTÍÐ – Az ezer szenvedés embere

Az izlandi viking/black metalos Fortíð idén ősszel adja ki legújabb, sorrendben hatodik nagylemezét. A Narkissos október 13-án fog megjelenni, a Lupus Lounge kiadó gondozásában. Érdekesség, hogy az album címadó szerzeményében az Insomnium bőgős/énekese, Niilo Sevänen is vendégszerepel. Ám, most nem azt a dalt, hanem a Þúsund Þjáninga Smiður címűt ismerhetjük meg – egy hivatalos videóklip kíséretében.

„A dal címe egy szójáték az izlandi ’ezer készség embere’ kifejezésre, amit mi ’ezer szenvedés emberére’ változtattunk – magyarázta a Fortíð ’kapitánya’, Einar Thorberg Guðmundsson. – A szöveg meglehetősen elvont, és arról az állati ösztönről szól, ami a civilizáció vékony leple alatt lapul, és nem kell sok erőfeszítés ahhoz, hogy felfedjük. A klip pedig két farmert mutat be számunkra, akik a földért harcolnak. Ezek a fajta csatározások évszázadok óta nagyon jellemzőek az izlandiakra. Történetesen az a gazda is, aki kedvesen kölcsönadta számunkra a videóban látható kerítést, maga is egy ilyen szomszédháború kellős közepén volt akkoriban. Több részletet nem is mondhatok erről, hiszen az ügy még mindig a bíróságon van, de bízom benne, hogy sikerül a videóban látottaknál egy sokkal civilizáltabb megoldást találni a rendezésére.”

Így fog kinézni a Narkissos album dallistája:

Narkissos
Drottnari
Vefurinn sem ég spinn
Uppskera
Þúsund þjáninga smiður
Rotinn arfur
Illt skal með illu gjalda
Tímans ör
Við dauðans dyr

KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw