Skip to content

FORRÓ DRÓT – Hírek röviden

Devin Townsend elárulta, annak idején felmerült, hogy Rob Halford helyére kerüljön a Judas Priestben: „Technikailag valóban ez történt, de nem úgy, mintha kopogtattak volna az ajtómon. Általános felkérést küldtek egy csomó énekesnek, Warrel a Nevermore-ból, én és még néhányan kaptunk levelet. De a technikám annyira pocsék volt, hogy ha olyan helyzetbe kerültem volna, ahol ennyire magasak az elvárások, és úgy kellett volna énekelnem, mint Rob Halfordnak… Nos, nézd… Engem keresztre feszítettek volna.”

A brit Metal Hammernek adott interjújában Kerry King bevallotta, csalódott volt, hogy a Slayer pályafutása 2019-ben véget ért: „Dühöt éreztem. Mi mást? Korai volt. Azért mondom ezt, mert az összes gyerekkori példaképem még mindig játszik. Még mindig tudok játszani, és játszani akarok. De ezt a lételemet elvették tőlem. A világ tetején voltunk, és semmi baj sincs azzal, ha a csúcson fejezzük be. Ez egy jó döntés, szóval bravó hozzá. De hogy hiányzik-e a játék? Abszolút!”

A svéd death metal veterán Dismember egy új stúdióalbum készítésén gondolkodik. Legalábbis erről árulkodnak a dobos Fred Estby szavai: „Beszélünk új zene készítéséről. A kérdés az, hogy mikor. Jelen állás szerint a világjárvány és minden más miatt csak a 2019-re és 2020-ra lekötött koncerteket tartottuk meg. Szóval, ezeket megcsináltuk, és persze ahogy a metalfesztiválok mostanság – főképp Európában – működnek, amint véget érnek, már árulják is a jegyeket a jövő évi koncertekre. Szóval, vár ránk egy pár, ami nagyon jó móka lesz. De gondolkodunk azon is, hogy több felvételt is készítünk.”

A Rolling Stone ominózus „Minden Idők 200 Legjobb Énekese” listájáról Gene Simmons, a KISS bőgős-énekese is elmondta a véleményét: „Nos, ez az egész dolog torz. Figyelembe kell vennünk, hogy ki népszerű és ki nem. Nem az a fontos, hogy milyen jól énekelsz. Hanem az, hogy van-e stílusod. Tud-e olyan hangod lenni, mint egy ujjlenyomat, amely azt sugallja: ’azonnal felismerni ezt a hangot?’.”

A Max Cavalera által vezetett Soulfly bemutatta az új gitárosát. Mike DeLeont leginkább a Philip H. Anselmo & The Illegals zenekarból ismerhetjük, ahová 2015-ben csatlakozott Marzi Montazeri helyére.

Chino Moreno már több mint 30 éve a Deftones frontembere, így bőven volt ideje elgondolkodni azon, melyik a kedvenc dala: „Alighanem a Digital Bath az egyik kedvenc számom, amit írtam. Nagyon egyszerű, de nem is tudom, szerintem rendkívül hatásos. Kedvelem a szövegét. Tetszik, hogy alapvetően két hangból és egy dobütésből született. Az olyan dolgok, amelyek gyorsan és organikusan történnek, általában a kedvenc dalaim közé tartoznak, amelyeknek részese lehettem. Az olyanok, amik nem annyira átgondoltak, hanem csak egyfajta reakciók.”

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw