Skip to content

FORRÓ DRÓT – Hírek röviden

A thrash metalos Exhorder tagjai a közösségi médiában jelentették be, hogy elkezdték az új albumuk felvételeit. A zenekar előző nagylemeze, a Mourn The Southern Skies 2019-ben jelent meg, a következő hanghordozó pedig még idén kijön, mégpedig a Nuclear Blast gondozásában. Az albumon Pat O’Brien, a Cannibal Corpse volt gitárosa is szerepelni fog, aki az elmúlt időszakban már több alkalommal is fellépett a bandával. A zenész a távozott Marzi Montazeri helyét foglalja el.

A Pantera újjáalakulásáról a Soulfly frontembere, Max Cavalera is elmondta a véleményét: „Ennek két oldala van, nem igaz? Ez annyira nehéz, hiszen megértem, hogy a rajongók látni akarják, és valamelyest még mindig megvan a nagy része a zenekarnak, de a tesóknak köszönhetően hiányzik két olyan kulcselem, ami az én szememben pótolhatatlan. Szóval, ez kemény. Nagyon kemény. Kissé furcsa, hogy Panterának hívják. Szerintem inkább valamiféle tiszteletadásnak kellene hívni a Pantera előtt. És tisztelegni kellett volna azok előtt a dalok és az előtt a korszak előtt. Mert szerintem a testvérek nélkül ez nem igazán Pantera.”

Az amerikai hiphop és R&B énekes, T-Pain egy feldolgozásalbumot készít. A március 17-én On Top of the Covers címmel megjelenő hanghordozón többek között Frank Sinatra-, Sam Cooke-átdolgozások fognak szerepelni. Illetve, a Don’t Stop Believin a Journeytől – és a War Pigs a Black Sabbathtól. Ez utóbbi információ természetesen kiverte a biztosítékot a kemény zenét kedvelők köreiben, de mindez az előadót nyilván nem nagyon foglalkoztatja: „Ez a feldolgozásalbum már évek óta készül. Rögtön azután elkezdtem felvenni, hogy megnyertem a Masked Singert. Egy időre félre lett téve, de most, hogy független vagyok, azt csinálhatok, amit csak akarok. És ez egy olyan dolog, amire már régóta erősen vágyom. Ezek a dalok nem olyanok, mint amilyenekre az emberek számítanának, ha azt hallják, hogy T-Pain egy feldolgozásalbumot készít. És ez az, ami szerintem nagyon király benne.”

A Silver Tiger Mediának adott interjúja során Michael Amottot, az Arch Enemy dalszerző-gitárosát arról kérdezték, hogyan lehetne a heavy metalt eredményesebben integrálni a populáris kultúrába: „Számomra minden a zenéről, a közösségről, a dalok írásáról és felvételéről, a koncertezésről és a gitározásról szól. Egyáltalán nem tudok marketing szempontból gondolkodni. Az, hogy miképp juttatod el a zenédet a rajongóid fülébe és szívébe, folyamatosan változik. Nagyszerű partnereink vannak, akik gondoskodnak ezekről a dolgokról. Én a szerencsések közé tartozom, mert már nem egyedül kell ezt a dolgot csinálnom. Most már ott tartunk, hogy többé-kevésbé csak igent vagy nemet mondunk azokra az ötletekre, amelyeket felvetnek nekünk. Szóval nem nagyon veszek részt benne, de bizonyos értelemben nem is tartom fontosnak. Szerintem a metalnak undergroundnak kell lennie. Nem igazán akarom, hogy a mainstreamben szerepeljen, legalábbis nem túlzottan. A metal a mainstream alternatívája; a zenéhez való gondosan megtervezett és cinikus hozzáállás alternatívája. A metal olyasmi, ami egyenesen a szívből és a lélekből jön. Azt akarom, hogy ez így is maradjon.”

KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw