Skip to content

FORRÓ DRÓT – Hírek röviden

Az elmúlt héten a Kings of Thrash gitárosát, Jeff Youngot kérdezték meg arról, kapcsolatban áll-e egykori Megadeth-es zenésztársával, Dave Mustaine-nel, illetve tud-e arról, hogy Dave-nek bármiféle véleménye lenne azzal kapcsolatban, hogy a Kings of Thrash a turnék során az ő anyagait játssza: „Na, minket ez nem érdekel… és ezen ő is ugyanannyit nyer, mint mi. Hiszen az összes kiadványért, például a Best of the Westért (a Kings of Thrash márciusban érkező koncertlemeze – a szerk.) ő kapja az összes pénzt. Mi pénzt keresünk neki, és ezért közben semmit sem kell tennie. Szóval, mi előadjuk a dalokat, hiszen a történelmünk részét képezik, a rajongók pedig hallani akarják ezeket, és ebből mi is profitálunk és ő is, szóval mindenki jól jár. Mennyivel lehetne ennél menőbb a dolog? Szóval, ha lenne valami mondanivalója erről… nem hinném, hogy túl objektív lenne… nem mintha bármi, amit valaha mondott, objektív lett volna.” Ilyen nyilatkozat után eléggé meglepő lenne, ha a másik gitáros, Chris Poland álma valóra válna, és Dave Mustaine egyszer újra együtt jammelne a Kings of Thrash tagjaival…

A metalcore-os Of Mice & Men az új albumán dolgozik. Legalábbis erről árulkodik egy közösségi médiában közzétett bejegyzés, miszerint a srácok befejezték a nyolcadik stúdióalbumuk megírását és már a dalok felvételeinél tartanak.

A Children of Bodomból ismert billentyűs Janne Wirman szólóprojektjeként 2000-ben indult Warmen zenekar újra aktivizálja magát, és a Reaper Entertainment gondozásában fogja kiadni következő albumát. A zenész így kommentálta az elmúlt időszak történéseit: „A Children of Bodom hirtelen megszűnése után nem voltam biztos benne, hogy valaha is fogok még zenélni. Tavaly a bátyámmal és Jyrivel (Antti Warman gitáros és Jyri Helko basszusgitáros – a szerk.) összehoztunk néhány dalszerzős sessiont, és rájöttem, hogy még mindig hatalmas a vágyam a zenélés iránt, és írtunk is együtt egy albumot izgalmas, új anyagokkal. Csatlakoztunk Florihoz és Greghez a Reaper Entertainmenttől, hiszen korábban eredményesen dolgoztam velük együtt, és tudtam, hogy ismerik a Bodom-os múltamat, és azt, hogy merre szeretnénk tartani a Warmennel.”

Amellett, hogy a Scar Symmetry néhány régi lemeze bakelit formátumban újra kiadásra kerül, a zenekar befejezte az új, The Singularity (Phase II – Xenotaph) című albumának a munkálatait. Arról, hogy miért kellett ilyen sokat várni az új hanghordozóra, a gitáros Per Nilsson nyilatkozott: „Ez egy nagyon-nagyon elhúzódó folyamat volt. A dalokat még 2016-ban komponáltam, a fő részük már akkor elkészült. A dobokat szintén felvettük 2016-ban, a többi szólamot pedig a következő néhány évben. Közben elkezdtem játszani a Meshuggah-val és a Nocturnal Rites-szal is. Ez jó volt számomra, akkoriban erre volt szükségem. Úgy éreztem, hogy a Scar Symmetry-s sok-sok év után valami mást akarok csinálni. Ez egy kicsit háttérbe szorította a Scar Symmetry dolgait. Sosem volt igazi szünetünk. Egy ideig hibernáltak bennünket, vagy valami ilyesmi. Az album megjelenését aztán újabb egy évvel halasztanunk kellett, mert történt egy szomorú dolog, amikor a borítónkat készítő művész eltűnt. Később tudatta velünk, hogy az édesanyja meghalt. Ez egy nagyon szomorú helyzet volt. Nem igazán beszéltünk erről, de ez nagyban késleltette a dolgokat, hiszen új alkotót kellett találnunk. Szóval, jelenleg is várakozó állásponton vagyunk, és arra várunk, hogy kitűzhessük a lemez megjelenési dátumát.”

KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. INVERNOIR
    Aimin' For Oblivion
  3. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  4. LEPROUS
    Melodies Of Atonement
  5. THE FUNERAL PORTRAIT
    Greetings From Suffocate City
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw