Skip to content

FORRÓ DRÓT – Hírek röviden

Január 28-an a Babymetal úgy fejezte be a koncertjét, hogy Su-metal és Moametal két koporsó felé sétáltak a színpad hátsó részébe. Másnap viszont egy érdekes húzással álltak elő a Makuhari Messe-en adott bulijukon, hiszen egy harmadik koporsó is feltűnt a színen, amely felé egy még be nem azonosított hölgy is haladt. A közösségi médiában persze máris megkezdődtek a találgatások: elképzelhető, hogy a harmadik személy a 2018-ban távozott Yuimetal utódja lehet? Sőt, sokan tudni vélik, hogy Momoko Okazakiról van szó, aki 2019 óta a háttértáncosa a formációnak. Ezek persze csak találgatások, ami viszont biztos, hogy a Babymetal új lemeze március 24-én jelenik majd meg, The Other One címmel. Addig is lehet tovább agyalni: a lemezcím is egy utalás lenne? Hamarosan kiderül…

A japán „szamuráj metal” zenekar, a Ryujin (az egykori Gyze) a Napalm Recordshoz szerződött. A formáció a Trivium frontemberével, Matt Heafyvel dolgozik együtt: „Van egy kellemes közleményünk a Ryujin (ex-Gyze) nevében: Mint főnixmadár a hamvaiból… A Gyze Ryujin lett! Matthew Kiichi Heafy a Triviumból a menedzserünk, a producerünk, a mentorunk. Büszkék vagyunk arra, hogy nemrég írtunk alá egy világméretű szerződést a csodálatos Napalm Records kiadóval. Készen állunk rá, hogy a zenekarunkat világszerte ismert előadóvá tegyük; boldogságot és izgalmat hozzunk mindenkinek szerte a világon” – lelkendezik a gitáros Ryoji Shinomoto.

A nu metalos Sevendust legutóbbi albuma, a Blood and Stone 2020-ban jelent meg. Clint Lowery gitáros viszont elárulta, hogy az új lemez felvételeit éppen most fejezték be: „Még nincs pontos megjelenési dátumunk. Talán idén nyáron. De hamarosan, azaz a következő pár hónapban mutatunk majd zenéket. Nagyon izgatott vagyok a lemez miatt, amit Elvis Baskette-tel készítettünk el. Neki van egy saját kisugárzása. És ez lesz a harmadik albumunk vele.”

Az amerikai rocklegenda, a Bon Jovi klasszikusa, a Livin’ On A Prayer meghaladta az 1 milliárdos nézettséget a Youtube-on. A dal eredetileg 1986 októberében jelent meg, és ez volt a második kislemez a nagy sikerű Slippery When Wet korongról. A Wayne Isham által rendezett klipet 1986. szeptember 17-én forgatták le a Los Angeles-i Grand Olympic Auditoriumban. A zenekar szerzeménye most olyan milliárdos nézettségű videókhoz csatlakozik, mint a November Rain és a Sweet Child O’ Mine (Guns N’ Roses), a Numb (Linkin Park), a Bohemian Rhapsody (Queen), a Like a Stone (Audioslave) vagy éppen a Californication (Red Hot Chili Peppers).

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw