Skip to content

FOO FIGHTERS – Hivatalos klip az új dalhoz: Waiting On A War

9 dallal és Medicine At Midnight címmel érkezik majd az új Foo Fighters album február 5-én. A klippel kísért Shame Shame volt az első előzetes daluk, a második kedvcsináló új számhoz, a Waiting On A War-hoz pedig most a hivatalos klip is megérkezett.

Dave Grohlék a minap a Jimmy Kimmel Live! show-ban vezették elő a Waiting On A War és a No Son Of Mine dalokat, azt a felvételt is mutatjuk.

Ez lesz a tizedik Foo Fighters album, a 2017-es Concrete And Gold lemez utódja. Az anyag producere maga a zenekar volt, Greg Kurstin mellett.

Dave Grohl:
A múlt ősszel épp a lányomat fuvaroztam a sulijában, amikor odafordult hozzám és megkérdezte: ‘Apa, háború lesz?’. Össze is szorult a szívem, amikor leesett, hogy ugyanaz a sötét felleg nyomasztja, mint engem 40 évvel ezelőtt. Aznap meg is írtam a Waiting On A War dalt. Minden nap arra számítani, hogy leszakad az ég. Csakis erről szól ez az egész? Nincs is több, csak annyi, hogy számítasz a háborúra? Mert nekem ennél több kell. És mindnyájan így vagyunk ezzel. Ezt a dalt Harper lányomnak írtam, aki megérdemli, hogy legyen jövője, ahogy minden más gyermek is megérdemli.





www.facebook.com/foofighters
Azt már májusban jelezte Dave Grohl, hogy az új anyag hangzás eltér majd a megszokottól:Himnikus, nagyszabású, együtténeklős rock dalok születtek. Fura, mert csaknem olyan, mint egy dance lemez, de nem mintha egy EDM, disco, vagy modern dance anyag lenne. Groove van az anyagban, ember. Számomra olyan, mintha ez lenne a mi Let’s Dance-ünk (David Bowie albuma).”







FOO FIGHTERS – Waiting On A War (a 2021-es Medicine At Midnight albumhoz)

https://www.youtube.com/watch?v=rIhXD7-5dEU



https://www.youtube.com/watch?v=d1qlr0-hCUQ
FOO FIGHTERS – Shame Shame (a 2021-es Medicine At Midnight album előzeteseként)







FOO FIGHTERS – Medicine At Midnight
(2021/02/05 – RCA/Roswell)

01. Making A Fire
02. Shame Shame
03. Cloudspotter
04. Waiting On A War
05. Medicine At Midnight
06. No Son Of Mine
07. Holding Poison
08. Chasing Birds
09. Love Dies Young



KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw