Skip to content

FLESHGOD APOCALYPSE – Tánc a halállal

A Fleshgod Apocalypse legújabb kislemezét egy súlyos sziklamászó baleset ihlette, amelynek a frontember Francesco Paoli volt az áldozata még 2021-ben. Az eset következtében a zenész csonttöréseket és különböző sérüléseket szenvedett, amelyek miatt műtétre és egy hónapos kórházi kezelésre volt szükség, valamint egy jelentős rehabilitációs időszakra.

„Ez az első dal, amit a 2021 augusztusában a halállal való ’táncom’ óta kiadunk – mondta Francesco Paoli. – Nyilvánvaló, hogy egy ilyen, az életemet megváltoztató esemény hatással volt a zenénkre. Fizikailag és mentálisan is megviselt, az élményeim megosztása pedig szintén része a gyógyulási folyamatomnak. A Pendulum mindössze a nyitó fejezete egy nagyobb történetnek, amit még el kell mesélnünk…”

Az olasz szimfonikus death metal zenekar tehát Pendulum címmel tette közzé ezt a számot, amelyhez egy Martina L. McClean (Ghost, Oceana) által rendezett klip is készült.

„A klip, amelyet a látnoki képességekkel rendelkező olasz rendező, Martina L. McLean valósított meg, monumentális vizuális élménnyé változtatta az én szerencsétlen esetemet, amely a homályos szimbolizmus, szürreális építmények és rémálomszerű mitológiai lények félelmetes kavalkádjaként született meg. Tökéletesen ábrázolja annak a napnak a küzdelmeit és kétségbeesését, a vereség napját… de egyben az újjászületésem napját is!” – zárta le pozitívan az emlékek felidézését Francesco.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw