Skip to content

FLESHCRAWL – 44 éves korában elhunyt Sven Gross énekes

44 éves korában elhunyt a Fleshcrawl frontembere, a Sven „Svenson” Gross. A 80-as évek vége óta aktív német death metal bandában 1997 óta énekelt Svenson, aki a rákkal vívott küzdelmében maradt alul.

Bastian Herzog dobos: „Nehéz ilyen helyzetekben megtalálni a megfelelő szavakat, valószínűleg lehetetlen is. Nekem személy szerint is nagyon nehéz túltennem magam ezen a veszteségen. Több mint 25 éve ismertük egymást. Nem sok olyan nap volt ez idő alatt, amit ne beszélgetéssel, dalszerzéssel, vitával, bulizással, ivással, grillezéssel, tervezgetéssel, koncertezéssel, gyakorlással és utazással töltöttünk volna…








Hatalmas űrt hagysz az életemben, amit soha nem lehet betölteni. Köszönöm, hogy igazi barát voltál, az egyik legjobb ember, akit ez a bolygó csak kínálhat. Emellett természetesen a Fleshcrawl ikonikus frontembere voltál, zenekari társ és egy pokoli jó énekes! Élveztem, ahogy a színpadon a halál harcosává változtál, miközben én mögötted a szart is kivertem a dobszerkóból.

Köszönjük a nagyszerű utazást! Mindig is a maximumon élted az életed. Folytasd ezt, bárhol is vagy most! Egy nap majd újra együtt zúzunk a túloldalon.

Őszinte részvétemet fejezem ki Sven feleségének, Danynak, valamint mindkettejük családjának!

#FuckCancer”




FLESHCRAWL – Mass Obliteration (a 2019-es Into the Catacombs of Flesh albumhoz)



KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw