A metalcore vonalas texasi Fit For A King egy új kislemezdallal jelentkezett. A klippel kísért Witness The End című szerzeményben a Motionless in White frontembere, Chris Motionless is közreműködik.
„Egy cseppet sem érdekelt bennünket, hogy mit gondolnak rólunk, egyszerűen csak írni akartunk egy deathcore dalt – mondták a Fit For A King tagjai. – Kiderült, hogy valami igazán különleges született. Chris sem okozott csalódást. A Witness The End a Lonely God album legváratlanabb, legmeglepőbb élményét nyújtja.”

Az említett Lonely God album augusztus 1-jén fog megjelenni a Solid State Records gondozásában.
„Mind az öten ott hagytuk az ujjlenyomatunkat ezen az albumon – mondta Ryan Kirby, a banda énekese. – Megtaláltuk a módját annak, hogy egyensúlyba hozzuk a hangjainkat. A dalszövegeink mindig is őszinték voltak, és ez most sincs másként. Az egész hangszerelés mögött rengeteg szív érezhető. Egyértelműen érződik a fejlődés, hiszen szorosabb köztünk a kötelék, mint valaha.”
A most bemutatott Witness The End mondanivalójáról is megtudhattunk némi információt:
„A dal szövegét a Mise éjfélkor (Midnigh Mass) című Netflix-sorozat ihlette, amely egy öreg lelkészt követ nyomon, aki azt állítja, hogy csodát élt át, és angyallá változott, de valójában csak megharapta egy vámpír, akinek a vére újra fiatalságot adott neki.”
FIT FOR A KING – Lonely God
(08/01 – Solid State Records)
1. Begin The Sacrifice
2. The Temple
3. Extinction
4. No Tomorrow
5. Shelter
6. Monolith (Feat. Lochie Keogh)
7. Lonely God
8. Between Us
9. Sentient
10. Blue Venom
11. TECHNIUM (Feat. Landon Tewers)
12. Witness The End (Feat. Chris Motionless)
