Kiadó: SOLID STATE RECORDS / Írta: CSELŐTEI LÁSZLÓ / 10
Nem tehetek róla, metalcore-rajongó vagyok. Szeretem, ahogy ezek a zenekarok megszólalnak, ahogy a dalokat összerakják, arányosra, gördülékenyre, ugyanakkor izgalmasan változatosra, ahogy telepakolják az énektémákat érzelmekkel. És persze, ahogy mindeközben egészen brutálisan tudnak zúzni.
A Fit For a King nagyjából azzal a hullámmal érkezett a színtérre, amellyel a metalcore műfaj igazán megindult a világhírnév felé. A Killswitch Engage már mutatta, sőt bizonyos fokig ki is taposta az utat, amelyen az olyan fiatalabb bandák elindultak, mint például a Miss May I, az Of Mice And Men vagy az Architects.
Már az első dalban megmutatják az arányérzéküket és dalírói kvalitásaikat. A Begin the Sacrife alapriffje hajaz az Architects legendás Animals dalának témájára, de aztán szépen elfordul önálló irányba. Tanítanivaló, ahogy felépítik a nótát. Ahogy megmutatják a dal gerincét adó motívumot, majd visszavesznek és egy szintetizátoros/billentyűs résszel, valamint finom, érzékeny énekdallamokkal pihentetnek, hogy aztán fokozatosan kibontakozzon a lényeg, jöjjön a torzított gitáros bridge, majd pedig a monumentális, hörögve/üvöltve előadott refrén.
A receptet jól variálják, vannak egészen erős váltások is, mint például a The Temple-ben, ahol a szinte lírai részeket kegyetlenül intenzív, torzított gitáros/üvöltős énekkel megfejelt szekciók követnek.
Az egészben az a jó, hogy sosem feledkeznek meg arról, itt nem zenei ötletek egymás után rakosgatásáról van szó, hanem dalokról, amelyeknek fonala, sztorija, dinamikája van. Az is jó, hogy a végtelenül durva zúzás mellett értenek a líra nyelvén is. A Between Us egy finom, csupa dallaménekes, szépen épülő darab, amely egy hatalmas refrénben csúcsosodik ki.
Az is tetszik, hogy összefogottan, tömören fogalmaznak. Van néhány, csupán két és fél, három perces szám is, mégsincs hiányérzetem. Minden ott van, ami kell, hogy a mű komplett egész legyen, nincsenek a részletek az unalomig ismételve. Ebbe a csoportba tartozik az Excinction, a Monolith és a Blue Venom is.
Ez egy jó érzékkel megfejtett, igényesen összerakott anyag. Nem nagyon találok kivetnivalót benne.
—
(A lemezkritika eredetileg a 2025. júliusi digitális különszámban jelent meg.)
„Annak ellenére, hogy a szívemet és a lelkemet még mindig a régisulis death metal dolgok nyugtatják meg a legjobban (a Sanguisugabogg októberi lemezét például kifejezetten várom), a Fit For A King új albuma is bizonyítja, hogy a (sokak által átkozott) metalcore műfajban is születhetnek igazán klassz anyagok.”
– Zubor Olly / 9
„A Fit For A King új albuma jó példa arra, hogy bár Dunát lehetne rekeszteni a metalcore zenékkel, de mindig akad egy-egy olyan nagylemez, ahol igencsak kitolódnak a műfaj határai. ”
– Gyuricza Ferenc / 8
„Súly, dallamok, popos részek, metal. Bírom ezeket a turmixokat. Van, aki jobban csinálja ezt, de a Lonely God ettől még egy b*szó lemez, ami működik és szerethető, több pedig nem kell.”
– Szénégető Richárd / 8
„Modern deathcore/alternatív metal Texasból. A Lonely God helyenként pusztító és apokaliptikus, ahogyan a címadó dal totál beteg klipje is. Szimpatikus csapat, de a dallamos dolgok nálam átlépik azt a bizonyos, sokszor emlegetett határt.”
– Pintér Miklós / 7
„Metalcore, nagyjából. Meglehetősen nagy szélsőségeket járnak be az arcok, a ragadós-csöpögős énekdallamok és a pitbullszerű acsargás között. Összességében dalközpontúbbak, mint a hasonszőrű vonalon ügyködő Born Of Osiris, és jobban is szól a lemezük – ezek miatt egy ponttal többet is ér nálam a Lonely God.”
– Schmidt Péter / 6
„A paneles modern metalcore ’magasiskoláját’ hozza a FFAK.”
– Gáti Viktor / 5
„A metalcore-ral pont úgy vagyok, mint a blues-zal: jobbára jobb lehet játszani, mint hallgatni, de van néhány, ami még nekem is átjön. A FFAK nem annyira. Amikor épp belefáradnék a konstans ordításba, jön egy langyi énekdallam, de tényleg a ’80-as/’90-es évek fiúbandái stílusában, és akkor kérem vissza az ordítozást. Vagy inkább csak lekapcsolom.”
– Uzseka Norbert / 5
