A metalcore vonalas texasi Fit For A King hatalmas lendülettel tér vissza nyolcadik stúdióalbumával, a Lonely God-dal, amely augusztus 1-jén fog megjelenni a Solid State Records gondozásában.
„Mind az öten ott hagytuk az ujjlenyomatunkat ezen az albumon – mondta Ryan Kirby, a banda énekese. – Megtaláltuk a módját annak, hogy egyensúlyba hozzuk a hangjainkat. A dalszövegeink mindig is őszinték voltak, és ez most sincs másként. Az egész hangszerelés mögött rengeteg szív érezhető. Egyértelműen érződik a fejlődés, hiszen szorosabb köztünk a kötelék, mint valaha.”

A hanghordozó Begin The Sacrifice című szerzeményéhez készült egy videóklip Garrett Drake (Silent Planet, Wolves At The Gate) rendezésében.
„Tematikusan úgy is lehet értelmezni, mint egy embert, aki készen áll arra, hogy feláldozza önmagát egy nagyobb cél érdekében, de közben milliónyi dolog próbálja elvonni a figyelmét – tette hozzá a kislemezzel kapcsolatban Ryan. – Nem feltétlenül vallásról van szó. Manapság az emberek mindenről vitatkoznak. Így könnyen eljuthatunk oda, hogy végül semmiben sem hiszünk, mert túlterheltnek érezzük magunkat.”
FIT FOR A KING – Lonely God
(08/01 – Solid State Records)
1. Begin The Sacrifice
2. The Temple
3. Extinction
4. No Tomorrow
5. Shelter
6. Monolith (Feat. Lochie Keogh)
7. Lonely God
8. Between Us
9. Sentient
10. Blue Venom
11. TECHNIUM (Feat. Landon Tewers)
12. Witness The End (Feat. Chris Motionless)
