Skip to content

FIREWIND – A tengerentúlra is elviszik a Stand United nagylemezt

2024. március 1-én, az AFM Recordsnál fog megjelenni a Firewind új stúdióalbuma, a Stand United. A görög power metal zenekar most azt is bejelentette, hogy jövő tavasszal egy amerikai turnéra indul, az Edge of Paradise és az Immortal Guardian társaságában.

„Büszkék és izgatottak vagyunk, hogy az új albumunk, a Stand United világkörüli turnéját elhozhatjuk Amerikába! – mondta a gitároslegenda Gus G. – 2022-ben, az amerikai partoktól való kilenc évnyi távollétet követően egy visszatérő turnét bonyolítottunk le. Megfogadtuk, hogy a lehető leghamarabb vissza fogunk térni. Az új album megjelenése előtt állunk, ennek apropóján egy teljes headline szettet fogunk előadni az amerikai rajongóinknak, amelyben új számok és egy ’best of’ dallista is lesznek a teljes repertoárunkból, ami már régóta esedékes. Nagyon örülünk annak is, hogy az Edge of Paradise és az Immortal Guardian is velünk tartanak. Emlékezetes Power Metal esték várnak rátok! Bízunk benne, hogy mindannyian ott lesztek!”

A turné bejelentésével párhuzamosan egy új szöveges videó is kijött a hamarosan érkező Stand United albumról. A Come Undone című dal alább meghallgatható.

FIREWIND – Stand United
(03/01 – AFM Records)

1. Salvation Day
2. Stand United
3. Destiny Is Calling
4. The Power Lies Within
5. Come Undone
6. Fallen Angel
7. Chains
8. Land Of Chaos
9. Talking In Your Sleep
10. Days Of Grace

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw