Kiadó: CRUZ DEL SUR / Írta: MILÁN PÉTER / 8
Az amerikai Fer De Lance 2020-ban bukkant fel a Colossus EP-vel, s meglepett az anyag minősége, érettsége. A zenészek egyáltalán nem kezdők, mégis szokatlan ez a nívó egy induló csapattól. Főleg, hogy nem könnyű irányvonalon haladnak. Epikus heavy/doom metalról van szó, ahol az énekdallamoknak kiemelt szerepe van. A Fer De Lance ezen a téren, többek között az ének terén mutatott kiemelkedő teljesítményt az említett EP-n. A 2022-es The Hyperborean debütalbumon módja volt kibontakozni a csapatnak, ismét egy magas színvonalú hangzóanyaggal jelentkeztek. Három év elteltével kézhez kaptuk a folytatást a Fires On The Mountainside képében.
Nem vitás, hogy a csapat az epikus heavy metalt, ha lehet, még epikusabb formában kívánja tálalni a hétszámos LP/CD-n, legalábbis az első néhány meghallgatáson át kell verekednünk magunkat ahhoz, hogy a nagyszabásúbbnál is nagyszabásúbb monumentális hangulatormokon, -tornyokon, -meredélyeken túl magukat a kompozíciókat is érzékeljük. Én először a Death Thrives (Where Walls Divide) tételt érzékeltem egészében, majd a záró Tempest Stele-t, de a The Feast Of Echoesnak is megvannak a fülbemászó részei. A zene azonban annyira tömény, olyan sűrű a hangszerelés, annyi mindent tettek bele a dalokba, hogy egy idő után jelentkezhet a csömör érzése. Jó érzékkel nem húzták túl az anyagot bő háromnegyed óránál.
A fő vonal heavy/doom metal, ahol egy részről a Candlemass/Solitude Aeturnus-mélységeiig mehetünk vissza, másrészt a Manilla Road-féle ős-epikus heavy metal is fontos hatás. A Fer De Lance azonban még többet akar, így zenéjükben – a vaskos kórusok beszédesek – tapintható az epikus Bathory hatása, ahogyan a zenészek olykor elszabaduló kezei alól progresszív ízűnek is megélhető futamok áramlanak. Szeretnek játszani, sziporkázó hangokat kibocsátani, hatalmasakat énekelni – MP Papai-nak nagyon erős rock/metal-torka van -, nagyívú kompozíciókat kiépíteni. Az említett Tempest Stele még spanyolos témákat is felmutat, az európai zenei források felhasználása okán egy történelmi film képei is megelevenedhetnének a Fer De Lance bombasztikus zenéje hallatán. Bár ebben mindig benne van a giccsesség veszélye.
MP hangja nagyon markáns, ez a tényező azonnal megkülönböztethetővé teszi a Fer De Lance zenéjét, és ugyan a zenekar néha tán többet markol, mint kellene, minden dalban van néhány részlet, amire fel lehet csévélni a hangok áradatát. Aki éli az olyan csapatokat, mint az epikus Bathory, a régi Candlemass, az angol Solstice, az Atlantean Kodex, és egy ezeknél is epikusabb magaslatokra törő zenekarra vágyik, s még nem ismeri a Fer De Lance-t, alsóneműt kell majd cserélnie már az első hangok után. Kíváncsi lennék a csapatra élőben.
–
(A lemezkritika eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámban jelent meg.)
