A mai kormányinfón derült ki, hogy augusztus 15-e után is maradnak az érvényben lévő korlátozások, azaz augusztus 15. után sem engedélyezik az 500 fő feletti koncertek és fesztiválok megtartását.
A Fekete Zaj Fesztivál közleménye:
Drága Zajongók!
A kormány mai bejelentése után azt az utat választottuk, hogy megrendezzük a fesztivált, de az eddigieknél kisebb befogadóképességgel. A Fekete Zaj eddig is egy kicsi és családias rendezvény volt, most még inkább erre lehet majd számítani – annak ellenére, hogy idén az előző évekhez képest nagyobb volt az érdeklődés a fesztivál iránt.
Sok éve azért dolgozunk, hogy zenekarokat, színtereket népszerűsítsünk és közösséget építsünk, amit nagyban nehezítenek a folyamatos anyagi gondjaink, illetve a friss arcok bevonzása sem megy egyik napról a másikra. Éppen ezért megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy építhessük tovább ezt a közösséget, és legyen az idén is Fekete Zaj…
(Fotó: Bands Through The Lens)
…Elkeserít bennünket, hogy idén nyáron számos olyan fesztivál elmarad, amelyeket mi példaképnek vagy partnernek tekintünk. Őszintén bízunk abban, hogy a hozzánk hasonló underground események egy részének a megrendezése nem szakadékot szül majd az egyes rendezvények között, hanem szakmai párbeszédet és összetartást eredményez, az idén elmaradó fesztiválok pedig talpraállnak jövőre.
Találkozunk 2020. augusztus 19-22. között a Mátrában!
Amint tudjuk, megírjuk nektek a pontos részleteket. Addig is tartsatok ki.
Ti vagytok a Zaj!”
ölel Benneteket a Fekete Zaj stábja