Úgy tűnik, a New York-i deathcore banda, a Face Yourself nagyon belelendült, hiszen alig több mint két hónappal a Martyr EP megjelenését követően máris egy új kislemezdallal jelentkezett. Az Ov Agony című szerzeményhez ráadásul egy sötét és intenzív videóklip is készült.
„Ha holnap véget érne minden, akkor is tudnánk, hogy rengeteg klassz dolgot csináltunk, sok célunkat elértük, és fantasztikus emberekkel ismerkedtünk meg – árulta el egy vele készült interjúban Yasmine Livernaux Belkhodja, a Face Yourself énekesnője. – Szeretnénk még továbbvinni a zenekart, új dolgokat kipróbálni, és akár meg is élni belőle, de már most is büszke vagyok arra, amit eddig elértünk. Egyszerűen hihetetlen. Mielőtt a Face Yourself tagja lettem, sminkesként dolgoztam a filmiparban. Nagyon boldogtalan voltam, mert ez egy elképesztően nehéz iparág. Kell hozzá egy bizonyos mentalitás. Ez egy olyan kultúrára épül, ahol hosszú, fizetetlen órákat kell dolgozni, kevés alvással, és ez nem az az élet volt, amiről valaha is álmodtam. De miután kiszálltam belőle, jelentkeztem a Face Yourself meghallgatására, mert úgy voltam vele, hogy ez az egy életünk van. Annak köszönhetően, hogy vállaltam ezt a kockázatot, rengeteg elképesztő emberrel találkoztam, akik fantasztikus dolgokat csinálnak, és egy egészséges munkakörnyezetre leltem. Mindez annyi mindent megváltoztatott számomra, és ezért nagyon hálás vagyok.”
