Skip to content

EXTREME – Klausztrofób hangulatban

Újabb klip készült az Extreme tavaly júniusban megjelent Six albumának egyik szerzeményéhez. Az amerikai hard rock zenekar ezúttal a Save Me című kompozíciót „filmesítette meg”, Nuno Bettencourt és Rene Rigal segítségével.

„A klipet nagyon klausztrofób hangulatban forgattuk, hogy bemutassuk a dal súlyos témájának nyers érzelmeit – mondta az Extreme gitárosa, Nuno Bettencourt. – Fontos volt így forgatnunk, hogy oxigénhiányt idézzünk elő a fekete ürességben, mintha „mi” lennénk a hangok a hallgatók fejében. A saját fejünkben… Hogy vizuálisan is érzékeltessük a suttogások és sikolyok pszichológiai csatáját, amivel mindannyian megküzdöttünk már az élet kihívásainak leküzdése során. A néző néha azt sem tudja megmondani, hol végződik az egyik arc és hol kezdődik a másik. Mintha egy emberi kirakós játék apró darabjai lennénk… Egyetlen szabállyal… Hogy soha nem fogjuk látni a teljes, kész kirakóst.”

KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. 10 YEARS
    Inner Darkness EP
  3. KOZORIA
    The Source
  4. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  5. KING DIAMOND
    The Graveyard
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw