Skip to content

EXTINCTION A.D. – Januárban új EP

A 2022-es Culture of Violence albuma után a jövő év elején egy négyszámos EP-vel jelentkezik az amerikai thrash/hardcore brigád, az Extinction A.D.. A Ruthness Intent című hanghordozóról még augusztusban jött ki az első ízelítő, a Morality Bait dal, most pedig a nyitószámként szolgáló Prodigal Scum-ot ismerhetjük meg.

„Már az EP összeállításának a kezdetétől fogva tudtuk, hogy van benne valami, ami egy kicsit zsigeribb a megszokottnál, ezért nagyon nekifeszültünk – tették hozzá az Extinction A.D. tagjai. – Nem csak a szövegek, hanem az előadásmód, és nem csak a dalok hangszerelése és tempója, hanem a hangzás minősége is: az egész dolog konfrontatív.”

„Sosem szégyelltem a külvilággal kapcsolatos érzéseimet és azt, hogy az emberiség tágabb értelemben vett képe hogyan hat rám, de az Extinction A.D-ben nem túl gyakran szoktam beszélni az egyéni kis világomról – tette hozzá az énekes Rick Jimenez a kislemezzel kapcsolatban. – A Prodigal Scum egy teljes mértékben személyes élettapasztalat, és egy olyasvalami, ami erőt adott számomra, hogy felvettük és a videóklipbe is belevittük.”

EXTINCTION A.D. – Ruthless Intent EP
(01/12 – Unique Leader Records)

1. Prodigal Scum
2. Under the Hood
3. Living to Desecrate
4. Morality Bait

KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw