Skip to content

EXIT EDEN – Így játsszák Mylène Farmer dalát

A szimfonikus metalos supergroup, az Exit Eden elkészítette a francia popénekesnő, Mylène Farmer Désenchantée című dalának a feldolgozását. A szerzeményhez egy videóklip is készült, amely alább megtekinthető.

A zenekar elsősorban a feldolgozásairól ismert, de a múlt hónapban megjelent Femmes Fatales című albumon saját dalok is szerepelnek. A Napalm Records által gondozott hanghordozón a Nightwish egykori basszusgitárosa, Marco Hietala is vendégszerepel.

„Reflektálva arra az útra, amely formálta azt a nőt, akivé váltam, én, Clémentine, beleástam magam ifjúságom hatásaiba – azon egyének és művészek által, akik inspiráltak engem – mondta Clémentine Delauney. – Közöttük van Mylène Farmer is, egy popénekesnő, akinek univerzumát, gondolatait és üzeneteit tinédzserkoromban nagyra tartottam. Költészete, különlegessége és keserédes életszemlélete, egy csipetnyi melankóliával, kitörölhetetlen nyomokat hagyott bennem. Meggyőződésem, hogy a reménytelenség és a magány ábrázolása a mai napig aktuális. A Désenchantée videós feldolgozásában az volt a célom, hogy tisztelegjek ennek az ikonikus dalnak és a mögötte álló páratlan művésznek. Megpróbáltam felidézni a ’90-es évek hangulatát, a dal keletkezésének korszakát, és úgy képzeltem el, hogy összekapcsolom azt a 2024-es esztendő mai környezetével – egy olyan világgal, ahol a digitális létünk fejlődése még inkább fokozta az elszigeteltség érzését. Ez a Valentin-napon megjelenő tisztelgés mindazoknak szól, akik magányosnak érzik magukat a mi ’super-connected’ világunkban.”

EXIT EDEN – Femmes Fatales
(01/12 – Napalm Records)

1. Femme Fatale
2. It’s a Sin
3. Run! (feat. Marco Hietala)
4. Separate Ways
5. Buried in the Past
6. Désenchantée
7. Dying in My Dreams
8. Poison
9. Alone
10. Hold Back Your Fear
11. Kayleigh
12. Elysium

https://exiteden.bandcamp.com/album/femmes-fatales

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw