A Kokkolában székelő Everture a 2021-es Emerge debütáló albumával a finn lemezlisták 31. helyéig jutott, a kislemezei pedig folyamatosan felbukkantak a nemzetközi lejátszási listákon. Így egyértelmű, hogy a zenekar a 2024-re várható második stúdióalbumával már a világ minden pontján szeretné letenni a névjegyét. Addig is, egy újabb kislemezt mutatott be a formáció, az Evil Eyes szerzeményhez ráadásul egy videóklip is készült.
„Az Evil Eyes szövege a hátunk mögött elkövetett megkérdőjelezhető cselekedetekről szól – jelentette ki a dal mondanivalójáról Jere Kuokkanen, a zenekar szövegírója és énekese. – A narrátor tisztában van az ilyen cselekedetek igazságtalanságával, és véleménye szerint mindenki megérdemli azt, hogy megismerje a megkérdőjelezhető igazságot. Az eredeti dalszövegek gyakorlatilag együltő helyben íródtak, így az első szövegek nagyjából egy óra alatt készültek el. A végleges dalszöveg az eredetinek a legnagyobb részét tartalmazza. Ennek köszönhetően a dalszöveg írásakor felszínre került érzelmek nagyon is jelen vannak az elkészült dalban.”
Az énekes a videóklip elkészítésének körülményeiről is ejtett néhány szót:
„Az Evil Eyes – vagy ahogy a kokkolaiak nevezik, Ilikiät silimät – dalhoz egy lenyűgöző klip is készült, de a szerzemény címének szellemében a vártnál kissé nagyobb kihívásnak bizonyult az elkészítése. Természetesen a forgatásokról eszembe jutottak azok a gonosz tekintetek. A videóhoz használt színes kontaktlencsék néhányunknál elég súlyos tüneteket okoztak. Idegesek voltunk, hogy vajon a rendelkezésünkre álló korlátozott idő alatt sikerül-e elvégeznünk a munkát. Maga a forgatási nap azonban nagyon hatékonynak bizonyult, remek felvételeket készítettünk. Ráadásul, az egész nap folyamán nagyon jól éreztük magunkat. Nagy köszönet Tomi Salminennek a Tojusa Mediától a kreatív munkájáért!”