Skip to content

EVERGREY – Új dal a Katatonia frontemberével

Június 7-én, azaz most pénteken jelenik meg a göteborgi Evergrey tizennegyedik stúdióalbuma, a Theories of Emptiness a Napalm Records gondozásában. A Cold Dreams című dalhoz – amelyben a Katatonia frontembere, Jonas Renkse és az Evergrey énekes/gitárosának, Tom S. Englundnak a lánya, Salina Englund is vendégszerepel – készült egy videóklip, amely alább megtekinthető.

„A Cold Dreams valószínűleg a legsötétebb zeneszám a Theories of Emptiness albumon. Komor ereje egészen lehengerlő – mondta Tom S. Englund. – Az, hogy Jonas Renkse a Katatoniából olyan sorsokat lefestő szöveget énekel, amelyekkel mindketten találkoztunk, még különlegesebbé és érdekesebbé teszi. Jonas egyedi szomorú hangja úgy terjed, mint egy betegség, és újfent hallani, ahogy morog, egyszerűen elképesztően jó! Hogy ellensúlyozzuk a sötétséget, úgy döntöttünk, hogy némi angyali jelleget is viszünk bele, és a zeneszerzés idején nem is tudtam volna elképzelni semmi alkalmasabbat erre, mint a lányom, Salina Englund hangját. Alig várjuk, hogy megtudjuk, mit fogtok érezni e 6 perc 46 másodpercnyi lélekbúvárkodás után. Jó szórakozást!”

Az album producere maga Tom S. Englund és a dobos Jonas Ekdahl voltak, a keverést Adam „Nolly” Getgood, a maszterelést pedig Thomas „Plec” Johansson végezték el, míg a borítót Mattias Norénnek köszönhetjük.

„Hamarosan megkapjátok az új albumunkat! Alig várjuk, hogy mindez megtörténjen, annyi új és frissítő elem van rajta, emellett ez egy tiszteletadás a múltunk minden egyes része előtt. Csak finomítottuk azt, amit mindig is csináltunk, és megpróbáltuk a lehető legkorszerűbbé tenni, hogy megfeleljünk önmagunknak és a hangzásbeli elvárásainknak. Adam ’Nolly’ Getgood jelenlétének köszönhetően feltüzelve, éhesen és lelkesen tettünk meg mindent, hogy a lehető legjobb dalokat írjuk – úgy érzem, ezt sikerült is megvalósítanunk. A hangminőséget tekintve úgy érezzük, hogy a világ legjobbjaival vagyunk egy szinten. Ez egy bátor kijelentés, amely mögött életem végéig ki fogok állni. Az Evergreyt egy új ciklusba vinni ugyanolyan érzés, mint amikor az első alkalommal vágtam bele. Motiváltabbak vagyunk, mint valaha, és mivel hamarosan rengeteg turnét jelentünk be, alig bírjuk kivárni, hogy eljöjjünk és eljátsszuk nektek ezt az új zenét. Végezetül mindenképpen szólnunk kell arról, hogy nem is lehetnénk büszkébbek, hogy bejelenthettük a vendégénekesünket ezen az albumon. Jonas Renkse már évtizedek óta ékesíti a Katatonia zenéjét egyedülálló hangulatával. Most mi a zenekarban is megtapasztalhattuk ezt, és hamarosan az Evergrey rajongói is megtapasztalhatják ugyanezt, mi pedig nem is lehetnénk ennél izgatottabbak! Még azt is hallhatjátok, ahogy Jonas morog, alighanem hosszú évek óta először…”

EVERGREY – Theories of Emptiness
(06/07 – Napalm Records)

1. Falling from the Sun
2. Misfortune
3. To Become Someone Else
4. Say
5. Ghost of My Hero
6. We Are the North
7. One Heart
8. The Night Within
9. Cold Dreams
10. Our Way Through Silence
11. A Theory of Emptiness

https://evergrey.bandcamp.com/album/theories-of-emptiness

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw