A tamperei Event Relentless pár nappal ezelőtt adta ki The Last Chance című kislemezét, amelynek a társproducere a Jinjerrel való együttműködéseiről ismert Max Morton volt.
„Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy miről is szól az Event Relentless, akkor ezt a dalt játszanám le neki – mondta Juho Raita, az együttes énekes-gitárosa. – A szerzemény szépen felvonultatja a zenekar fő alkotóelemeit: súlyos riffeket, dallamos horgokat és nagy refréneket. Közvetlen és őszinte metalt játszunk, némi trükközéssel megspékelve a gitár- és dobtémákban, hogy a dolgok érdekesek maradjanak.”
A szerzeményhez egy klip is készült, amelyet a tamperei Hiedanranta kulturális negyedben forgattak 2024 végén.
„Gondolkodtunk rajta, hogy mi lenne a legjobb helyszín a dal klipjének leforgatásához – vette át a szót Lauri Lehtomäki, az Event Relentless gitárosa. – Több lehetőség közül végül a Hiedanranta negyedet választottuk. A terület megfelelően urbánusnak tűnt, és volt ott valami hozzá méltó törmelék, ami nagyon jól illett a hangulatunkhoz. Abban az épületben, ahol a videó készült, éppen felújítás zajlott a forgatás idején. Szóval úgy alakult, hogy miközben teljes hangerővel toltuk a metalt, a kamera mögött a melósok folyamatosan dolgoztak. Egyébként ezt a dalt már a tavalyi amerikai turnénkon is játszottuk, és úgy tűnt, hogy élőben is jól fogadták.”