Skip to content

EUGE VALOVIRTA – Intrókból születtek a dalok

A gitáros Euge Valovirta (Suburban Tribe, Cyhra, ex-Shining) május 31-én adja ki harmadik szólóalbumát, a Hardtones-t. A korongról most jelent meg az első kislemez, a The Game, amelyben az Oceanhoarse énekese, Joonas Kosonen és gitárosa, Ben Varon is közreműködik.

„Szerettem volna egy lemezen szerepelni, amire a No More Tears óta vártam Ozzytól. De mivel ez nem történt meg, ezért úgy döntöttem, hogy elkészítem magam, jó barátok segítségével, főleg a dob és az ének szekcióban. A The Game-et, mint az album összes többi dalát, a YouTube-videóim intrói ihlették. Ez volt az első dal, amin elkezdtem dolgozni a készülő lemezhez, és öröm volt befejezni Joonasszal és Bennel” – mondta Euge Valovirta.

„Kaptam ezt a remek lehetőséget, hogy megmutassam, mire vagyok képes a zenekarunk gitárosával, Bennel együtt. Ben és Euge olyanok, mint a testvérek. Amint meghallottam a dal alapját, azonnal megfogott a dolog, a szöveg és a dallamok pedig a semmiből jöttek” – tette hozzá Joonas Kosonen.

„Én és Euge már több mint két évtizedes barátságot ápolunk egymással, így valahányszor megjelenik a neve a telefonom kijelzőjén, azonnal felveszem. Egyébként Euge már 2003-ban is megfordult a régi zenekarom, az Amoral debütáló albumán, szóval itt volt az ideje, hogy dobjak pár dalt a lemezére!” – osztotta meg az együttműködésről Ben Varon.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw