Skip to content

ESCUELA GRIND – Barney is beszállt közéjük

Az eddig két nagylemezzel (Indoctrination – 2020, Memory Theater – 2022) rendelkező frontcsajos grindcore zenekar, az Escuela Grind január 12-én egy új EP-vel jelentkezik, amely a DDEEAATHHMMEETTAALL címet viseli. A címválasztás nem véletlen, hiszen 2020-ban előbb PPOOWWEERRVVIIOOLLEENNCCEE, majd GGRRIINNDDCCOORREE címmel is kiadott egy-egy EP-t az amerikai formáció.

„A DDEEAATHHMMEETTAALL a harmadik része annak az EP-sorozatunknak, amelyben belemerülünk a zenekarunkat leginkább befolyásoló műfajokba – mondta az Escuela Grind énekesnője, Katerina Economou. – Ennek a trilógiának a befejezése évek óta váratott magára. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy kiadhatjuk ezeket a dalokat, mivel talán ezek tükrözik legjobban az élő előadásmódunkat. A színpad tökéletessé csiszolta ezeket a hektikus szerzeményeket.”

A januárban érkező EP-t, amelynek Meat Magnet dalában a Napalm Death énekese, Barney Greenway is vendégszerepel, Kurt Ballou (High On Fire, Gatecreeper, stb.) keverte és Nick Townsend (Cheap Trick, Dr. Dre) maszterelte.

„A Meat Magnet egy igazán ropogós jellegű darab, amire rendesen fel tudtam tekerni a hangszálaimat – mondta az együttműködésről Barney Greenway. – Az Escuela Grind pórusaiból árad a lelkesedés. Hogy is lehetett volna ebbe nem beszállni?”

A Meat Magnethez Michael Jari Davidson (Alice In Chains) rendezésében készült egy videóklip, amely lentebb máris megtekinthető.

ESCUELA GRIND – DDEEAATHHMMEETTAALL (01/12)

1. Ball and Chain
2. Punishment Ritual
3. Abyssal Plane
4. Meat Magnet (feat. Barney Greenway)

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw