Skip to content

ERADICATION OF THE UNWORTHY INFANTS – Új dal az amerikai turnéjuk előtt

A finn gitáros/bőgős Joonas Honkanen és az amerikai énekes/dobos Jad Batrouny 2016-ban, moszkvai tanulmányaik során alapították az Eradication of the Unworthy Infants zenekart, együttműködésük pedig természetesen azóta is tart. A duó tagjai – kiegészülve a bőgős Tino Oksalával és a dobos Pablo Rojas-szal – éppen most indulnak első turnéjukra az Egyesült Államokon keresztül, de előtte még kiadtak egy új szerzeményt, Gangrene címmel, amely a következő, egyelőre cím nélküli EP-jükön fog szerepelni.

„A Gangrene egy olyan dal, amit Joonas és én egy pillanat alatt megírtunk a tavalyi jammeléseink egyike alkalmával – mesélte a szerzemény születésének körülményeit Jad Batrouny. – Körülbelül fél óra alatt minden a helyére került, így ez egyike volt azon pillanatoknak, amikor a dal önmagát írta meg, és egyetlen dolgot sem kellett finomítani rajta. A dalszöveg pár hónappal azután született meg, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Mivel életem nagy részét Moszkvában töltöttem és a zenekart is ott alapítottam, mindez eléggé rosszul érintett. Nem látogathattam el többé arra a helyre, amit otthonomnak neveztem, hirtelen atrocitások áldozata lettem. Az üszkösödés egy komoly betegség, ami elég gyakori a harctéren, és rohadtul undorító. A dal egy katonáról szól, akit magával ragadott a háborúja, mind a belső, mind a külső. Látja, ahogy a szomszédja, a családja lerombolja az otthonát. Elátkozza azokat a felelősöket, akik miközben ott ülnek fenn, milliókat és milliókat kaszálnak azok halálán, akiknek ehhez az egészhez semmi közük. A betegség nem csak a testé, hanem az elméjé is. Az üszkösödés diktálja, hogy mit, mikor és hogyan teszünk. És újra és újra és újra megteszi. Bárcsak ne így lenne, de igazából semmit sem tehetünk ellene.”

KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw