EPICA – Február végén érkezik az Omega album, a harmadik új dal: Rivers

A Simone Simons énekesnő vezette holland Epica új albuma Omega címmel jön majd ki február 26-án, a legfrissebb előzetes dal a Rivers címet viseli – ismerkedj meg vele!

Simone Simons: “Megérkezett a harmadik új dalunk! A Rivers a nyugalmat szimbolizálja, egyúttal az élet jelentette bizonytalanságot is, az apályt és a dagályt. A nyugodt víz a békét jelenti, az erős folyású folyó pedig azt, hogy kihívásokkal kell szembenézned és az ár ellen kell úsznod kell az életben.”

Az Epica legutóbbi lemeze a 2016-os The Holographic Principle volt, és eredetileg októberben jöttek hozzánk a friss turnéval, méghozzá az Apocalyptica társaságban. A világjárvány miatt azonban a turnét 2021 tavaszára kellett halasztaniuk, most azonban újabb halasztásról érkezett hír. Az Epica és az Apocalyptica majd 2022 elején indul turnéra, így a magyar buli is új dátumot kapott. A koncert 2022. január 13-án lesz a Barba Negrában.






www.facebook.com/epica


A magyar koncert Facebook oldala


EPICA – Rivers (a 2021-es Omega albumhoz)






Coen Janssen billentyűs:Az Omega albumunk kapcsán négy dalt is átgyúrtunk akusztikusba. A kemény és intenzív meló után, amit a súlyos változatokon végeztünk, ez amolyan lazulás volt számunkra. Egyúttal azt is ki akartuk deríteni, hogy bombasztikus hangszerelés nélkül is működnek-e ezek a nótáink. A kreativitásunknak is jót tett, hogy a metalon túl is kísérletezhettünk másfajta stílusokkal. Amikor az Abyss Of Time új verzióját hallgatod, képzeld azt, hogy egy ír kocsmában szólal meg, miközben a barátaiddal sörözöl!


EPICA – Abyss Of Time (akusztikus, 2020)


A 2021. kora tavaszára halasztott turné az európai járványhelyzet miatt ismét halasztásra kerül, 2022. elejére. Az új budapesti dátum 2022. január 13., helyszíne változatlanul a Barba Negra. A 2020. október 25-re majd 2021. március 10-re halasztott koncertre megváltott jegyek érvényesek. Akinek nem felel meg az új dátum, kérjük jelezze az eredeti jegyvásárlási ponton 2020. december 28. éjfélig. Az új dátumra jegyek már kaphatóak a Tixa és Rock1 hálózatában. Köszönjük a megértést! – CONCERTO Music.


A Concerto Music bemutatja:

The Epic Apocalypse Tour 2022
EPICA | APOCALYPTICA | Wheel

2022. január 13.,
Budapest, Barba Negra







Epica, Apocalyptica: közös turnéval érkeznek hozzánk


2022. január 13-án egy különleges zenekari párost köszönthetünk majd a Barba Negra színpadán: közös turnén érkezik a hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvendő négy finn csellós, vagyis az Apocalyptica, illetve a hollandok jobbnál jobb albumokat szállító, és rendre világkörüli turnékon tündöklő szimfonikus metal csapata, az Epica.

A turné két headlinere évtizedes pályafutása alatt már sokat rakott le az asztalra, így nem is csoda, hogy az elmúlt évek egy kicsit a visszatekintésről is szóltak. Az Apocalyptica 1996-ban egy, kizárólag Metallica klasszikusokat feldolgozó, kizárólag négy csellóval rögzített lemezzel vált ismertté, ahogy az a ma már vitán felül klasszikus album címében is szerepel: Apocalyptica Plays Metallica by Four Cellos. E lemez megjelenésének 20. évfordulóját pár éve egy külön turnéval ünnepelték, amelyből végül egy 40 országot érintő, 170 állomásos utazás kerekedett, és egy koncertalbum is készült.

A zenekar ezután is maradt az eredeti koncepciónál, vagyis a soron következő lemezt is énekesek bevonása nélküli kiadványként adták ki idén januárban, 17 után először jelentkezve teljesen instrumentális hangzóanyaggal. A Cell-0 korong címe a cselló angol nevére utal, de kiejtése alapján a nulladik sejt, azaz cell zero kifejezésre is utal. A finnek persze azért nem szakadtak ki a határon túli heavy metal vérkeringésből, továbbra is számos énekessel és zenekarral készítenek közös projekteket: nemrég például az Amaranthe és a Sabaton társaságában jártak közös turnén, amely kapcsán számos duett és közös videóklip is készült.

Az Epica szintén a kerek évfordulók jegyében töltötte a 2019-es évet: az áttörést meghozó Design Your Universe című lemezük ugyanis éppen 10 éve jelent meg, így egy Gold Edition alcímű, újrakevert verzióban adták ki ismét, kiegészítve egy második, akusztikus dalváltozatokat tartalmazó koronggal is. Februárban pedig érkezik az Omega című vadiúj lemez.

Harmadikként egy 2015-ben alakult finn progresszív metal csapat, a Wheel csatlakozik a turnéhoz, akiknek Moving Backwards címmel jött ki a debütáló lemezük








EPICA – Freedom – The Wolves Within (a 2021-es Omega albumhoz)

EPICA – Abyss Of Time – Countdown To Singularity (a 2021-es Omega albumhoz)

EPICA- Stúdiós vlogok






























EPICA – Omega
(02/26 – Nuclear Blast)

01. Alpha – Anteludium
02. Abyss Of Time – Countdown To Singularity
03. The Skeleton Key
04. Seal Of Solomon
05. Gaia
06. Code Of Life
07. Freedom – The Wolves Within
08. Kingdom Of Heaven Prt. 3 – The Antediluvian Universe
09. Rivers
10. Synergize – Manic Manifest
11. Twilight Reverie – The Hypnagogic State
12. Omega – Sovereign Of The Sun Spheres


KERESÉS
RÓLUNK

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: email
AKTUÁLIS SZÁM
NO. 340 – 2021/12-2022/01
INSTAGRAM
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
NO. 340 – 2021/12-2022/01
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. BULLET FOR MY VALENTINE - Bullet For My Valentine
  2. ASKING ALEXANDRIA - See What's On The Inside
  3. MASTODON - Hushed And Grim
  4. MANIMAL - Armegeddon
  5. WHITECHPEL - Kin
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. EXODUS - Persona Non Grata
  2. MASTODON - Hushed And Grim
  3. KHEMMIS - Deceiver
  4. WOLFTOOTH - Blood & Iron
  5. BONDED - Into Blackness
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. JERRY CANTRELL - Brighten
  2. THE PINEAPPLE THIEF - Nothing But The Truth
  3. THRICE - Horizons/East
  4. COLOURSØUND - Coloursøund II
  5. THE LUCID - The Lucid
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Time To Die címmel megjelent és végig is hallgatható a stoner/sludge vonalas budapesti Red Swamp harmadik albuma, a Quarantine dalhoz pedig egy friss videoklip is született.
Atonement címmel még 2017-ben látott napvilágot az amerikai death metal intézmény, az 1988-ban megalapított Immolation tizedik nagylemeze, február 18-án pedig már jön is Ross Dolanék új albuma, az Acts Of God.