Kiadó: Nuclear Blast / Írta: Szénégető Richárd / 7

Hát kérem, ha azt mondom, bajban vagyok, akkor finoman fogalmazok. Ez a fajta szimfometal sosem volt a kedvencem, én vagyok az a hülye firkász, aki a Nightwishtől is csak a két Anette Olzonnal készült lemezt szereti. Valahogy az Epica mégsem tudott sosem abba a kategóriába kerülni nálam, hogy azt mondjam, nem szeretem őket, de azt is el kell mondjam, utoljára magamtól nem tegnap hallgattam őket. Nos, így fordultam rá a banda kilencedik(!) lemezére!

Simone Simmons egy Istennő, minden tekintetben és az ő személye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az Epicával jóval „elnézőbb” legyek, mint a műfaj gyakorlatilag összes többi képviselőjével együttvéve. (Na jó, talán a bekalózosodott Visions Of Atlantis kivétel még!) Az Aspiral legnagyobb erénye is ő maga, angyal hangja és változatos énektémái még a közepszerűbb darabokat is megmentik annyira, hogy tudjam szeretni. Azt már talán le sem kell írni 2025-ben egy nagykiadós metalbanda lemezénél, hogy a sound hibátlan, főleg egy-egy ilyen lemez esetén, ahol ez már-már alapkövetelmény.

A lemezt nyitó Cross The Divide kicsit megnyugtatott, hogy nem fogok berzendkedni itt egy órán keresztül, de ami igazán felcsigázott, az a másodikként érkező Arcana volt. Elképesztő hangulata van a dalnak, remekül építkezik és megmutatja, lehet ezt az egészet a giccses pátoszosság ellenére is úgy csinálni, hogy ne legyen gejl, hanem izgalmas maradjon. Innentől fogva pedig rendre megállapítottam, több olyan pillanat van a lemezen, ami igazolja az Epica státuszát és egyáltalán nem csodálkozom rajta, mennyi rajongójuk van. Akkor miért nem több a pont? Egyértelmű a válasz: Ebben a lemezben nincsen 60 perc. Ha lenyesnénk 15 percet, meg sem éreznénk. Nem annyira terjengős és unalmas, mint a legutóbbi három-négy Nightwish, de majdnem. (Annyi különbséggel, hogy itt jók a dalok!) Rövidebben és tömörebben sokkal jobban működne ez!

Az a helyzet, hogy a ha a szívemre teszem a kezem, az Aspiral egy teljesen korrekt lemez, egy bejáratott brand újabb állomása. Hiányolom az innovációt, de ez valahol igazságtalan is, mert máskor meg pont annak örülök, hogy nincsen. Egy dolog biztos: az Epica menetel előre és nem érdemtelenül.

–

(A lemezismertető eredetileg a 2025. áprilisi számunkban jelent meg, amelyben interjút is olvashatsz Simone Simonsszal.)

–

„Azt hiszem kezelhetjük tényként, hogy az Aspiral album több szempontból is egybevág a Nightwish Endless Forms lemezével. Túl a zenei, műfaji párhuzamokon, mindkét album mélyebb témákat érint, a dalok egy közös narratívát alkotnak, egy laza koncepciót követnek – és mind­kettő különleges zenei élményt nyújt. Szerintem sokat fogom hallgatni még.”
– Kánya Ferenc 9

„Klasszikus zenei mércével is kiemelkedő az a muzikálitás és kompozíciós képesség, ami az Epica albumait jellemzi, ezt az Aspiral is hozz. Ugyanakkor túl azon, hogy továbbra is ragaszkodnak a markáns zenei világukhoz, most sokkal inkább képesek voltak dalokban is gondolkodni, mint az utóbbi két-három albumokon.”
– Gyuricza Ferenc 8

„Az Epica repertoárjában továbbra is ott vannak az egyszerű hangszerelésű, mégis fogós dallamok, illetve a nagyzenekaros betétek, amelyek közül nekem ezen a lemezen inkább az utóbbiak tetszenek. Hallhatóan rutinból szállítják le a filmzenés hangulatokat idéző részeket (is) a hollandok. Az más kérdés, hogy egyeseknek mindez túlságosan is rutinszerűnek hathat majd.”
– Zubor Olly 8

„Az áriázós, operás énekléssel nem vagyok jóban. Az Epica viszont ebben erős. Amúgy elismerem az album erényeit, de összességében nekem az egész nagyon túlzó és erőltetett. ”
– Cselőtei László 7

„Simone Simonst kifejezetten kedvelem, de az Epicát sosem tudtam megszeretni. Hosszú távon számomra teljesen összefolyik a zenéjük, pedig tényleg magas szinten tolják a szimfonikus, slágeres, popos metal muzsikát.”
– Kiss Gábor 7

„Műfajon belül nagyszerű alkotás, kiváló zenészek munkája. Ebből az aspektusból magasabb pontszámot is érdemelhetne, azonban nem érzem, hogy az Aspiral bármilyen hatással lenne a zene jelenére, jövőjére vagy bármit is megváltoztatna a világon. Vajon elegendő-e, ha egy zenekar a saját, színházi táborát maximálisan kiszolgálja, de meg sem próbál hatással lenni a körön kívül lévőkre?”
– Pintér Miklós 6

„Az énekesnős metalnak ettől a vonulatától meglehetősen eltávolodtam az utóbbi években, és ebben nem az új Epica fog változást generálni. Nem mintha különösebb baj lenne vele, mert hallhatóan nagy műgonddal lettek a dalok összecsavarozva, Simone még mindig remek énekesnő, satöbbi… csak olyan nagyon ez már nem nekem szól.”
– Schmidt Péter 6

„Néhol mintha a Harry Potter filmzene kórusrészei lennének metalba ültetve. De máshol is szimfo és bombaszt, bár akad némi acsarkodó rész is. Igazából van, hogy jól esik ilyesmit hallgatni, de általában nekem a film hiányzik mellé. Amiről meg szól, ahhoz illik ez a zene, de attól még nem mozgat meg.”
– Uzseka Norbert 6

„Az Epica mára sajnálatos módon belesimult a szimfo/pop metal mezőnybe, a korábbi jellegzetességek, amik korábban a kiemelkedő karaktert adták, Simone témáival (nem a hangjával) egyetemben, meglehetősen megfakultak.”
– Gáti Viktor 5