EPICA – “A vak hit, a racionális érvek teljes kizárása is beteg dolog”

Öt hosszú év után februárban új albummal jelentkezett a szimfo-metalos holland Epica. Anagy szünetről, a The Essence of Epica élet­rajzi könyvről és a Quantum-trilógiát lezáró Omegáról Simone Simons énekesnő és Mark Jansen gitáros osztotta meg velünk a gondolatait.

Részlet az áprilisi HammerWorld magazinban megjelent interjúból.





www.facebook.com/epica
A pandémia közepette hogyan tudtatok stúdiózni? Különös tekintettel a prágai felvételekre…

Mark: “Ami a prágai zenekart illeti, ott nagy mázlink volt. Ahogy felvettük a kórusokat és a zenekari témákat, már jött is a lezárás. Ha csúszunk egy hetet, akkor a zenekar már nem tartózkodhatott volna egy légtérben. Utána már csak Simone énekét és az én énektémáimat kellett felvennünk. Én a házi stúdiómban, Szicíliában fel tudtam venni mindent, Simone pedig Stuttgart mellett talált egy megfelelő stúdiót.”

Simone: “Amikor megírtuk ezeket a dalokat, még sejtelmünk sem volt, hogy mi vár ránk. Aztán beütött a járvány, és látható volt, hogy ez mindenkire hatással lesz az egész világon. Szerintem emiatt extra érzelmek is vannak a hangomban. Még épp csak próbáltam feldolgozni, hogy mi is zajlik körülöttünk, de tele voltam balsejtelemmel, aggodalommal. Én ki is hallom mindezt, ha felteszem a lemezt. De maga a szituáció is nagyon fura volt, mert normál esetben Joosttal lettem volna egy holland stúdióban, így viszont ő csak távolról tudott instruálni. Nagyon el akartam menni hozzá, de pont azon a részen, a holland stúdió környékén akkor elég súlyos volt a helyzet. Valószínűleg el sem jutottam volna Joosthoz. Így nem maradt más, csak ez a megoldás. De ennek is volt jó oldala, mert reggel elmentem a stúdióba, délután pedig már újra otthon lehettem. Még az ebédet is otthonról vittem magammal! (nevet) Másfelől viszont a stúdiózás után nem tudtam pihenni, mert odahaza várt a házimunka, a főzés, a mosás… Sokan nem is gondolják, hogy egy lemeznyi dal feléneklése mennyire igénybe veszi a testet. Az agyat is lefárasztja, tiszta sor, de fizikai fáradtságot is okoz.”
Miért kapta a lemez az Omega címet?

Simone: “Mielőtt azt feltételeznéd, hogy ez az utolsó Epica album, szeretném kihangsúlyozni, hogy egyáltalán nem így van! (nevet) Sokan egyből ezt hitték, amikor bejelentettük az album címét.”

Mark: “Mindig igyekszem valami érdekes, izgalmas koncepciót találni a lemezeinkhez. Ezúttal az Omega-­pont elméletről van szó, ami egy francia jezsuita teológushoz, Pierre Teilhard de Chardinhez kötődik. Egy komplex elméletről van szó, amit most felesleges lenne itt kivesézni, de sokan úgy tartják, hogy jószerivel 100 évvel ezelőtt megjósolta az internet létrejöttét. Az evolúcióról van szó, az emberi tudat kialakulásáról, annak globális megjelenéséről, a planetáris tudatról. Már gyerekkorom óta érdekelt, hogy mi is az élet célja, értelme, miért vagyunk ezen a bolygón, és ahány kérdésemre választ találok, mindig megfogalmazódnak bennem újabb kérdések. És sokat olvasok erről, próbálom a különféle teóriákat végigvenni, értelmezni.”



Az Omega-pont egy vallásos koncepció, amely szerint Isten maga az Alfa és az Omega is. Hívő embernek tartjátok magatokat?


Mark: “Nagyon sok mindenben tudok hinni! (nevet) De nálam a vallás és a lelki meggyőződés két különböző dolgot takar. Én az üzleti modellé változtatott vallással nem tudok mit kezdeni, az egy ember alkotta képződmény, ugyanakkor minden vallás mélyén, minden szent könyvben rengeteg bölcs és spirituális tanítás rejlik. Ezeket szívesen olvasom, értelmezem, és a szövegeimre is hatással vannak. És a tudomány világa is nagyon érdekel. Szerintem a spiritualitás és a tudomány nemhogy kizárja egymást, hanem épp ellenkezőleg, ezeknek párhuzamosan kell működniük. Ez is egy része ennek az Omega-pont elméletnek.”

Simone: “Én ennél egy kicsit földhözragadtabb vagyok, de mindig érdeklődve hallgatom Mark fejtegetéseit. Ő is lelki alkat, én is az vagyok, mindketten tele vagyunk kérdésekkel. Én az egyensúlyban hiszek, akár a hétköznapi életemmel kapcsolatban is. Ahhoz, hogy értékelni tudd, amid van, meg kell tapasztalnod a rosszat is. Mindannyian magunkban hordozzuk a fényt és a sötétséget is. Én nem vagyok vallásos, de semmi bajom azokkal, akik valamelyik vallást követik. Bármelyik is legyen az. Egyedül a szélsőségesekkel, a fundamentalistákkal van bajom. Például azokkal, akik nem orvoshoz viszik a gyermeküket, hanem imádkoznak és arra várnak, hogy Isten majd jön és megmenti, meggyógyítja a gyermeket. Ha pedig nem, akkor ezt elfogadják, mint isteni akaratot. Ez egy beteg dolog szerintem. Ahogy az egyes vallásokban ma is létező bosszúgyilkosság vagy becsületgyilkosság is az. A vak hit, a racionális érvek teljes kizárása is beteg dolog. Az efféle szélsőséges gondolatok ma is sok kárt okoznak a társadalomban.”



A teljes interjút megtalálod az áprilisi HammerWorld magazinban. Keresd az újságosoknál!




















Az Epica legutóbbi lemeze a 2016-os The Holographic Principle volt, és eredetileg októberben jöttek hozzánk a friss turnéval, méghozzá az Apocalyptica társaságban. A világjárvány miatt azonban a turnét 2021 tavaszára kellett halasztaniuk, majd jött egy újabb halasztás. Az Epica és az Apocalyptica 2022 elején indul majd turnéra, így a magyar buli is új dátumot kapott. A koncert 2022. január 13-án lesz a Barba Negrában.

A magyar koncert Facebook oldala




EPICA – The Skeleton Key (a 2021-es Omega albumhoz)

EPICA – Omega (a 2021-es album)



01. Alpha – Anteludium
02. Abyss Of Time – Countdown To Singularity
03. The Skeleton Key
04. Seal Of Solomon
05. Gaia
06. Code Of Life
07. Freedom – The Wolves Within
08. Kingdom Of Heaven Prt. 3 – The Antediluvian Universe
09. Rivers
10. Synergize – Manic Manifest
11. Twilight Reverie – The Hypnagogic State
12. Omega – Sovereign Of The Sun Spheres


EPICA – Rivers (a 2021-es Omega albumhoz)


Coen Janssen billentyűs:Az Omega albumunk kapcsán négy dalt is átgyúrtunk akusztikusba. A kemény és intenzív meló után, amit a súlyos változatokon végeztünk, ez amolyan lazulás volt számunkra. Egyúttal azt is ki akartuk deríteni, hogy bombasztikus hangszerelés nélkül is működnek-e ezek a nótáink. A kreativitásunknak is jót tett, hogy a metalon túl is kísérletezhettünk másfajta stílusokkal. Amikor az Abyss Of Time új verzióját hallgatod, képzeld azt, hogy egy ír kocsmában szólal meg, miközben a barátaiddal sörözöl!


EPICA – Abyss Of Time (akusztikus, 2020)


A 2021. kora tavaszára halasztott turné az európai járványhelyzet miatt ismét halasztásra kerül, 2022. elejére. Az új budapesti dátum 2022. január 13., helyszíne változatlanul a Barba Negra. A 2020. október 25-re, majd 2021. március 10-re halasztott koncertre megváltott jegyek érvényesek. Az új dátumra jegyek már kaphatóak a Tixa és Rock1 hálózatában. Köszönjük a megértést! – CONCERTO Music.


A Concerto Music bemutatja:

The Epic Apocalypse Tour 2022
EPICA | APOCALYPTICA | Wheel

2022. január 13.,
Budapest, Barba Negra







Epica, Apocalyptica: közös turnéval érkeznek hozzánk


2022. január 13-án egy különleges zenekari párost köszönthetünk majd a Barba Negra színpadán: közös turnén érkezik a hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvendő négy finn csellós, vagyis az Apocalyptica, illetve a hollandok jobbnál jobb albumokat szállító, és rendre világkörüli turnékon tündöklő szimfonikus metal csapata, az Epica.

A turné két headlinere évtizedes pályafutása alatt már sokat rakott le az asztalra, így nem is csoda, hogy az elmúlt évek egy kicsit a visszatekintésről is szóltak. Az Apocalyptica 1996-ban egy, kizárólag Metallica klasszikusokat feldolgozó, kizárólag négy csellóval rögzített lemezzel vált ismertté, ahogy az a ma már vitán felül klasszikus album címében is szerepel: Apocalyptica Plays Metallica by Four Cellos. E lemez megjelenésének 20. évfordulóját pár éve egy külön turnéval ünnepelték, amelyből végül egy 40 országot érintő, 170 állomásos utazás kerekedett, és egy koncertalbum is készült.

A zenekar ezután is maradt az eredeti koncepciónál, vagyis a soron következő lemezt is énekesek bevonása nélküli kiadványként adták ki idén januárban, 17 után először jelentkezve teljesen instrumentális hangzóanyaggal. A Cell-0 korong címe a cselló angol nevére utal, de kiejtése alapján a nulladik sejt, azaz cell zero kifejezésre is utal. A finnek persze azért nem szakadtak ki a határon túli heavy metal vérkeringésből, továbbra is számos énekessel és zenekarral készítenek közös projekteket: nemrég például az Amaranthe és a Sabaton társaságában jártak közös turnén, amely kapcsán számos duett és közös videóklip is készült.

Az Epica szintén a kerek évfordulók jegyében töltötte a 2019-es évet: az áttörést meghozó Design Your Universe című lemezük ugyanis éppen 10 éve jelent meg, így egy Gold Edition alcímű, újrakevert verzióban adták ki ismét, kiegészítve egy második, akusztikus dalváltozatokat tartalmazó koronggal is. Februárban pedig érkezik az Omega című vadiúj lemez.

Harmadikként egy 2015-ben alakult finn progresszív metal csapat, a Wheel csatlakozik a turnéhoz, akiknek Moving Backwards címmel jött ki a debütáló lemezük








EPICA – Freedom – The Wolves Within (a 2021-es Omega albumhoz)

EPICA – Abyss Of Time – Countdown To Singularity (a 2021-es Omega albumhoz)

EPICA- Stúdiós vlogok #1-#15





EPICA – Omega
(02/26 – Nuclear Blast)

01. Alpha – Anteludium
02. Abyss Of Time – Countdown To Singularity
03. The Skeleton Key
04. Seal Of Solomon
05. Gaia
06. Code Of Life
07. Freedom – The Wolves Within
08. Kingdom Of Heaven Prt. 3 – The Antediluvian Universe
09. Rivers
10. Synergize – Manic Manifest
11. Twilight Reverie – The Hypnagogic State
12. Omega – Sovereign Of The Sun Spheres

 

KERESÉS
RÓLUNK

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: email
AKTUÁLIS SZÁM
NO. 340 – 2021/12-2022/01
INSTAGRAM
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
NO. 340 – 2021/12-2022/01
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. BULLET FOR MY VALENTINE - Bullet For My Valentine
  2. ASKING ALEXANDRIA - See What's On The Inside
  3. MASTODON - Hushed And Grim
  4. MANIMAL - Armegeddon
  5. WHITECHPEL - Kin
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. EXODUS - Persona Non Grata
  2. MASTODON - Hushed And Grim
  3. KHEMMIS - Deceiver
  4. WOLFTOOTH - Blood & Iron
  5. BONDED - Into Blackness
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. JERRY CANTRELL - Brighten
  2. THE PINEAPPLE THIEF - Nothing But The Truth
  3. THRICE - Horizons/East
  4. COLOURSØUND - Coloursøund II
  5. THE LUCID - The Lucid
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Time To Die címmel megjelent és végig is hallgatható a stoner/sludge vonalas budapesti Red Swamp harmadik albuma, a Quarantine dalhoz pedig egy friss videoklip is született.
Atonement címmel még 2017-ben látott napvilágot az amerikai death metal intézmény, az 1988-ban megalapított Immolation tizedik nagylemeze, február 18-án pedig már jön is Ross Dolanék új albuma, az Acts Of God.