Skip to content

ENTHEOS – Önálló kislemezekből egységes EP

Az Entheos 2023-ban adta ki második nagylemezét, a Time Will Take Us All-t, és máris egy vadonatúj EP-vel jelentkezik! Az An End To Everything címet viselő hanghordozó október 25-én fog megjelenni, az All For Nothing dal – egy David Brodsky által rendezett klip kíséretében – azonban már most meghallgatható róla.

„Az An End To Everything címe és dalszövege személyes szempontból fontos számomra, és egy olyan korszakot ábrázol az életemben, amely egy közeli barátom halálával ért véget a függősége miatt – mondta a zenekar énekesnője, Chaney Crabb. – Ez a személy sok nehézség ellenére boldogult az életben, de végül a saját rossz döntései következtében összeomlott. Az An End To Everything az élet sötétségének és az emberi tapasztalatok természetéről szól. Zeneileg ezen az EP-n az volt a célunk, hogy öt olyan dalt írjunk, amelyek egyrészt önálló kislemezként, másrészt egységes gyűjteményként is megállják a helyüket. Mint mindig, most is arra törekedtünk, hogy sok különböző zenei hatást vegyítsünk, és tömören elegyítsük össze őket. Három hónap alatt a demó fázisától a befejezésig Mark Lewisszal egyetemben, aki az EP társproducere és hangmérnöke volt, azon dolgoztunk, hogy öt olyan számot készítsünk, amelyek egyedülállóan Entheos-szerűek, és hihetetlenül büszkék vagyunk rá, hogy ilyen eredmény született.”

ENTHEOS – An End To Everything
(10/25 – Metal Blade Records)

1. An End to Everything
2. All for Nothing
3. Life in Slow Motion
4. A Thousand Days
5. Return to Me

https://entheosofficial.bandcamp.com/album/an-end-to-everything

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw