Október 30-án a Nuclear Blastnál fog megjelenni az Enslaved Mið című albuma, amelyről ezúttal a Tales Of Trees dal került bemutatásra.
„A Tales of Trees valóban a fákról szóló történeteket jelenti, de talán nem elsősorban botanikai értelemben – mondta Grutle Kjellson, az Enslaved énekes/basszusgitárosa. – A fák növekedhetnek, ragyoghatnak és virágozhatnak, de el is hervadhatnak és el is éghetnek. Valamilyen módon gondozni és ápolni kell őket, így jól párhuzamba állíthatók az emberi elmével, nem is beszélve az egész emberiségről. A fák puszta botanikai lényeknél többet jelképező szimbólumokként mind a mitológiai mesékben, mind a néphagyományban megjelentek a történelem folyamán. Ezért úgy gondolom, ez a történet tökéletesen illeszkedik a kompozíció súlyos, mégis dinamikus dallamaihoz.”
„A Tales of Trees egyrészt tisztelgés lehet a bolygónkon élő fa rokonaink előtt – akik igen sok türelmet tanúsítottak irántunk –, másrészt pedig metafora ennél sokkal több mindenre – tette hozzá Ivar Bjørnson, a zenekar gitárosa. – A népzene tekervényes ütemmutatói és a klasszikus progresszív rock kalandvágyó szellemisége természetes összetevői a dalszerzésemnek, és itt különösen otthon érzik magukat. Van valami egyszerre rendkívül ismerős és csodálatosan furcsa a fákkal való rokonságunkban: naponta találkozunk valami olyasmivel, amit alig értünk. Ez az ismerős érzés és a rejtély áll ennek a dalnak a középpontjában, egy újabb utat nyitva a Mið világába.”
ENSLAVED – Mið
(10/30 – Nuclear Blast)
1. Non-Being
2. I Am Ice (featuring Johan Sara Jr)
3. Solar Will
4. Mountain
5. Spirit Helper (featuring Kevin Kicking Woman)
6. Parting
7. Tales of Trees
8. I Miðju
