Skip to content

ENSIFERUM – Bánatos, téli hangulatban

Az epikus folk metalos Ensiferum október 18-án adja ki régóta várt új stúdióalbumát, a Winter Storm-ot a Metal Blade Records gondozásában.

Az új anyag nagy része a világjárványos karanténidőszakban született, amikor a zenekar alapító gitárosa, Markus Toivonen azt a kihívást tűzte ki maga elé, hogy új utakat keres a zenéléshez. Végül a Sami Hinkka basszusgitáros által komponált, fergeteges, himnikus Fatherland kivételével minden dalt ő írt meg.

„Ahogy én látom, ez az album inkább nevezhető egy musicalnek, mint egy hagyományos lemeznek – mondta Sami Hinkka. – A Winter Storm dalszövegei a még meg nem jelent fantasy könyvem egy részén alapulnak. Egy nap majd megjelenik… Nem akarom túlságosan elárulni a cselekményt vagy a részleteket, de a Winter Storm Vigilantes és a Fatherland két csoportosulásról szól ebben a hosszú történetben. A Vigilánsok olyan tudásra tettek szert, amivel bizonyos ritka elemeket használhatnak, és bár már eddig is volt mágia ebben a világban, ezzel az új megvilágosodással egy teljesen új szintre jutottak. Úgy tűnik, hogy ez az elem olyan kölcsönhatásba lép az élőlényekkel, amit még a legbölcsebb emberek sem értenek teljesen. És nemzedékeken át tartó próbálkozások és tévedések során kifinomították azt a képességet, hogy a lovaikat kitegyék ennek az elemnek, és sikerült megtörniük a gravitáció törvényét, így a paripáik repülni tudtak. De könyörtelenné és mohóvá váltak, hogy minél többet szerezzenek ebből az elemből. Egy kis törzs északon továbbra is harcol a földjéért, amelyet a Vigilánsok el akarnak foglalni. Ezek az északiak szó szerint az utolsó emberig harcolnak… A többi szereplő között van egy önbíráskodó hajótörött, az északi nép utolsó sámánja és egy titokzatos özvegyasszony. Az album a Vigilánsok elleni nagy csatával, valamint a hajótörött és az északi nép sámánjának szentségtelen szövetségével zárul, aki szellemfarkassá transzcendálódott. Ki fog győzedelmeskedni? Vajon ez lesz a könyv utolsó csatája? Majd az idő eldönti… Megértem, hogy mindez nagyon távolinak hangzik – nos, ez egy fantasy könyv – de higgyétek el nekem, ez egy igazán epikus történet lesz!”

Az album újabb ízelítőjeként ezúttal a Long Cold Winter of Sorrow and Strife című szerzemény került bemutatásra – egy szöveges videó kíséretében.

ENSIFERUM – Winter Storm
(10/18 – Metal Blade Records)

1. Aurora
2. Winter Storm Vigilantes
3. Long Cold Winter of Sorrow and Strife
4. Fatherland
5. Scars in My Heart
6. Resistentia
7. The Howl
8. From Order to Chaos
9. Leniret Coram Tempestate
10. Victorious
11. Six Ribbons (Jon English cover) *
12. Lambada (Kaoma cover) *
* Special Edition Bonus Track

https://ensiferum.bandcamp.com/album/winter-storm

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw