Skip to content

ENDLESS WITHOUT – Újjáélesztik a nu-metal műfajt

A finn Endless Without tagjai a nu-metal és a shoegaze keresztezéseként írják le a hangzásvilágukat. A zenekar debütáló kislemeze, a Piercing szeptember 13-án jelent meg, a dalhoz készült klip pedig a mai nap folyamán került bemutatásra.

„A Piercing több mint egy dal; egy mélyreható vizsgálódás a magasabb szintű önismeretről – tudhattuk meg a banda tagjaitól. – A szám összefoglalja zenekarunk mély merülését az önvizsgálat átalakító erejébe, ahol a múltbeli élmények, emlékek elemzése és az ürességgel való kihívásokkal teli küzdelem kap meghatározó szerepet. A Piercing egyfajta kompromisszummentes tisztaságra való törekvést, egyfajta egzisztenciális kétségbeesést sugároz. Ez a mi jellemzésünk mind a dal, mind a zenekarunk identitására, így járulunk hozzá a nu-metal újjáélesztéséhez – egy olyan műfajhoz, amelyet szenvedélyesen szeretnénk friss és kortárs megközelítéssel feléleszteni, anélkül, hogy megfeledkeznénk az úgynevezett ’aranykoráról’, a ’90-es évek végéről, a 2000-es évek elejéről.”

Endless Without:
Jussi Ryynänen Chavarría – gitár és ének
Markus Ylinen – gitár
Teemu Nieminen – basszusgitár
Akseli Gabel – dobok

https://endlesswithout.bandcamp.com/track/piercing

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw