Skip to content

EMPIRE STATE BASTARD – Feldolgozták a saját dalukat

Szeptember 1-én jelent meg a Simon Neil énekes/gitáros és Mike Vennart gitáros által működtetett Empire State Bastard Rivers of Heresy című nagylemeze, amelynek Tired, Aye? dalából most egy felfrissített verzió készült. A felállásában a dobos Dave Lombardót és a turnébőgős Naomi Macleodot is felvonultató formáció Tired, Naw? címmel tette közzé a dalt, amelyhez Mike Bourne-nak köszönhetően egy videóklip is készült.

„Nagy örömmel osztjuk meg veletek a Tired, Aye? eredeti verziójából készült teljesen átdolgozott Tired, Naw? tételt – olvasható az ESB közkeményében. – A varázslatos Mike Bourne egy újabb kiemelkedő, észbontó videót készített hozzá. Színtiszta rémálom előidéző cucc!”

Az eredeti verzióval kapcsolatban Mike Vennart korábban így viccelődött:

„Ez a legjobb dal, amit valaha írtam, és amiben én nem szerepelek. Egy dal, ami miatt kirúgtak a saját zenekaromból.”

„Ez volt az első dal, amit Mike küldött nekem, szóval szimbolikus értelemben egy kapcsolat borzalmas kezdetét jelentette, mert elnémítottam a gitárokat és a basszusgitárt, mivel mindig is szerettem volna egy olyan számot csinálni, amiben csak dob és ének van – tette hozzá Simon Neil. – Szerintem a lehető legjobb értelemben visszataszító. Mike pedig volt olyan kedves, és hagyta, hogy megvalósítsam az extrém zenei álmaimat.”

EMPIRE STATE BASTARD – Rivers of Heresy
(09/01 – Roadrunner Records)

1. Harvest
2. Blusher
3. Moi?
4. Tired, Aye?
5. Sons and Daughters
6. Stutter
7. Palms of Hands
8. Dusty
9. Sold!
10. The Looming

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw