Nagyszabású underground rock/metal ünnep kerekedett a Dürerben ezen az esős szombat estén: a kis- és a nagytermet egyaránt benépesítették a zenekarok. Az egyik helyiségben a black/death színtér képviseletében a Rivers Ablaze lemezbemutató szeánsza zajlott, az Exodikon és a főbanda mellett idén szintén kiemelkedő nagylemezzel jelentkezett Noble Victory vendégeskedésével. A másikban a poszt-HC és a punk-rock kapta a főszerepet, ugyanis a 20 éves The Idoru bulizott a kvázi testvérzenekar Shell Beach, a cseh illetőségű Donnie Darko valamint a feltörekvő Soft zenekar társaságában.

Gyakorló apukaként fokozottan szoros az időbeosztásom az utóbbi időben, így a zordabb stílusú csapatok merchpultjának gyors meglátogatása után végül utóbbi koncertsorozat utolsó két fellépőjére értem oda. A lelazult, olykor popos simulékonysággal operáló Soft és az alternatív alapok mellett shoegaze, indie, modern blues elemekhez bátran nyúló, karcosabb Donnie Darko műsorát sajnos elmulasztottam, de a Shell Beach nyitó számát szerencsére már elcsíptem.

Futólag a 2007-es debüt óta ismertem a nemzetközileg is jegyzett brigádot, ám amikor év elején, kb. egy évtizeddel a kettes This Is Desolation után kijött a hármas Solar Flare, a néhány napja a Grand Mexican Warlockkal ugyancsak friss albumot megjelentetett Bodóczy Zoltán „Undos”-szal a mikrofonnál, nagyon rájuk kaptam. (És persze most nem haboztam lecsapni a lemez pulton heverő egyik példányára.) Az énekes kétségkívül sokat tett hozzá az anyaghoz, ugyanakkor Somló Pál – a néhai LGT-legenda Somló Tamás fia – alapító/gitáros és társai tíz pontos dalszerzői és hangszeres bravúrja szintén nagyban hozzájárul, hogy óriási élményt jelentsen ez a lemez. Mind otthon ülve, mind élőben hallgatva a dalokat, csak ámultam: első ligás kompozíciók, kirívóan ötletes gitár effektek és ritmusváltások, műfajokat átfogó rálátásról tanúskodó, egyedi módon izgalmas ritmus-dallam megoldások a Deftones, At The Drive-In, Norma Jean és hasonló nagyságok hatásaival átitatva.

A háromnegyed órás műsor java az új tételekből állt: felcsendült többek között a lomha-screamelős Dismembering Games, az érzelmi hullámvasútként hömpölygő Absolution és a bluesos alapötletet kalandosan tovább szövő, hipnotikus Hero, valamint a pattogó Miracle Meisdemeanor is, továbbá nem maradhatott el a Pali és Undos jóvoltából különösen fokozott érzelmi töltettel feljátszott/előadott Somló Tamás-szerzemény Olyan szépek voltunk fémes feldolgozása sem. Volt minimál háttérvetítés, és roppant intenzív fények, korrekt hangzás kísérte a produkciót.

Az est fő fellépője a második X-et celebráló The Idoru volt, akiket – utólag belegondolva, szégyenletes módon – nem követtem alaposabban. A csapat 2003 és 2015 között pörgött igazán, ekkor négy nagylemez és pár egyéb kiadvány, sok-sok itthoni és nemzetközi – köztük japán! – turné után alapfokozatba kapcsoltak, majd 2019-ben, három alapító – Szalkai Tibor és Nagy „Big” Gábor gitárosok, Bödecs András énekes –, illetőleg két később csatlakozott, visszatérő zenésztárs – Mohácsi Mátyás bőgős mellett a szintén GMW-s Szabó László dobos – felállásban új lendületet vettek, mi több, ahogy az est folyamán is elhangzott, jelenleg készül egy új album.

A Téglás Zoli révén sokáig magyar vonatkozású Ignite fémjelezte amcsi dallamos punk/poszt-HC jegyeket sajátos ízekkel keverő hordát szellősen telített nagyterem fogadta. Karrierátfogó setlistet állítottak össze másfél óra terjedelemben, olyan kihagyhatatlan darabokkal, mint a When The Morning Comes vagy a Violent Night. Az ünnepi hangulatot fokozta a különböző gitáros vendégek színpadra állása néhány dal erejéig. Az első években a zenekarban dobolt, és a színtérhez temérdek szálon kötődő Fellegi Ádám ezúttal a hathúrosával csatlakozott, mellesleg még bizonyára nem hűlt ki a hangszere, hiszen röviddel azelőtt ért véget legújabb csapata, a Noble Victory koncertje a kisteremben. Varga Zoltán számos bandában érdekelt, többszörösen díjazott zenész/stúdiós szakember, remek gitárszólókkal emelte az est fényét. Nem utolsó sorban Somló Pali is pengetett egy jót Szalkai Tiborékkal.

A sound tovább erősödött az Idorunál, a fények ugyanúgy maxon pörögtek, a háttérvetítés pedig kimerült egy időközben újrakalibrált digitális háttérvászonban. A régebbi/ős-rajongóknak egy láthatóan fokozottan örömteli, számomra pedig egy roppant mód hiánypótló esemény volt ez.

(Gáti Viktor)