15 induló előadó 18 helyszínen összesen 115 koncertet ad a szezonban. Az Induló előadói alprogram 11. évadának produkciói a hazai és külhoni fesztiválok színpadain mutatkozhatnak be, így a közönség többek között a Művészetek Völgyén, a Campus Fesztiválon és a vajdasági Malomfesztiválon is találkozhat velük.
Így nyilatkoznak a roadshow-ról az előadók:
„A programban lehetőséget kaptam arra is, hogy megismerjek új előadókat, felléphessek újabb helyeken, hogy szélesebb közönség számára megmutassam, mi van bennem. Illetve segített abban is, hogy kinyíljon a perspektívám: hogy ne csak azon a sínen menjek tovább, ahogyan eddig mentem, hanem kipróbálhatok mellékvágányokat is” – hangsúlyozta Gently Da Spittah’, az Induló előadói alprogram 11. évadának támogatottja.
A kisbetűs ünnepnapok énekes-billentyűse, Velek Domonkos kiemelte, hogy mindig is nagyon várták a fesztiválszezont: „Azt érezhetjük, hogy valódi rock & roll életbe csöppentünk bele, legalább akkor, amikor utazunk, és megnézhetjük az ország olyan pontjait, ahova amúgy nem feltétlen mennénk magunktól.” Domonkos úgy véli, ez a legizgalmasabb része annak, ha valaki zenekarban játszik amellett, hogy zenét írnak.
„Mindkettőben nagy segítség nekünk idén a Hangfoglaló, ennek a lehetőségnek köszönhetően nem kell azon aggódnunk, hogy ki tudjuk-e gazdálkodni a következő nagylemezünket, és az eddigieknél is több helyre tudunk eljutni és találkozni azokkal, akik szeretik a zenénket, vagy épp azokkal, akik nem, vagy csak nem ismerik, és koncertek formájában tudunk nekik érveket felhozni magunk mellett” – hangsúlyozta.
Az NKA Hangfoglaló Program Fesztivál Roadshow 2025 helyszínek teljes listája:
Tiszavirág Fesztivál, Szolnok, június 17-21.
Fishing On Orfű, június 25-28.
VéNégy Fesztivál, Nagymaros, július 2-5.
Kolorádó Fesztivál, Nagykovácsi, július 2-5.
Bánkitó Fesztivál, július 9-12.
Gombaszögi Nyári Tábor, Szlovákia, július 15-20.
Művészetek Völgye, Kapolcs, július 18-27.
Campus Fesztivál, Debrecen, július 16-20.
Déryné Fesztivál, Sátoraljaújhely, július 16-20.
Kultcamp, július 17-20.
Ördögkatlan Fesztivál, július 29-augusztus 2.
Paloznaki Jazzpiknik, július 31-augusztus 2.
Körös-toroki Napok, Csongrád, július 31-augusztus 3.
Malomfesztivál, Szerbia, augusztus 7-9.
Fekete Zaj Fesztivál, Mátra-Sástó, július 31-augusztus 3.
Szegedi Ifjúsági Napok, augusztus 27-30.
Kerekdomb Fesztivál, Tállya, szeptember 19-21.
Magyar Zene Háza szabadtéri színpad
