Skip to content

Elhunyt Sean Blosl, a Sanctuary alapítója

58 esztendős korában elhunyt Sean Blosl, a Sanctuary nevű amerikai heavy metal zenekar alapító tagja és egykori gitárosa.

Sean Blosl még tavaly augusztusban, egy közúti balesetben vesztette életét, de az unokatestvére és zenekari társa, Lenny Rutledge csak most közölte a halálhírét a banda közösségi oldalain:

„Nagyon nehéz szívvel kell bejelentenem, hogy Sean Blosl a tavalyi év folyamán elhunyt. Seattle-ben egy autóbalesetben vesztette életét. Nem vagyok híve a közösségi médián keresztül közzétett halálhíreknek, de rájöttem, hogy annak ellenére, hogy véleményem szerint ez egy magánjellegű családi ügy, Sean nagyon fontos része volt a seattle-i zenei színtérnek.
Sean az unokatestvérem volt, de sokkal inkább testvérek voltunk egymásnak. Gyerekkorunkban volt egy zenei álmunk, amiből aztán valóság lett. Ha Sean nem lett volna mellettem, nem tudom, hogy lett volna-e lehetőségem erre a zenei utazásra. Nagyon nehéz összefoglalni egy életen át tartó szeretetet, emlékeket és tapasztalatokat, de Seanra mindig úgy fogok emlékezni, mint aki inspirált és tanított engem.
RIP Brother. Találkozunk a túlvilágon.”

Sean Blosl és Lenny Rutledge 1985-ben alapították a Sanctuaryt. Sean játszott a zenekar első két albumán (Refuge Denied – 1988, Into the Mirror Black – 1990), de nem sokkal később elhagyta a bandát, hogy aztán a jól ismert gitáros, Jeff Loomis kerüljön a helyére. A Sanctuary 1992-ben megszűnt, de 2010-ben újjáalakult.

Sean Blosl (1966. május 26. – 2024. augusztus 26.), nyugodjon békében!

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw