50 éves korában elhunyt a svéd black metal zenész Nisse Karlén, a Sacramentum alapító tagja. A zenekar a közösségi médiában jelentette be a hírt, amely szerint a mentális egészségügyi problémákkal küzdő művész önkezével vetett véget az életének.
Nils Joel Karlén 1990 nyarán alapította a Tumulus zenekart, amely 1992-ben Sacramentumra változtatta a nevét. A formáció három albumot adott ki pályafutása során: 1996-ban a Far Away from the Sun-t, 1997-ben a The Coming of Chaos-t és 1999-ben a Thy Black Destiny-t, majd 2001-ben feloszlott. 2019-ben azonban a formáció a folytatás mellett döntött.
A Sacramentum utolsó kiadványa a Crossspitterrel közös Satan’s Black Sex Masses volt 2023-ban. A kétszámos split-kiadványon a zenekar a Mercyful Fate számát, a Black Masses-t adta elő.
„Mély fájdalommal osztjuk meg veletek a szívszorító hírt, hogy kedves barátunk, a Sacramentum zenekar tagja és egyik alapítója, Nisse Karlén elhunyt. Mentális egészségi problémák miatt döntött úgy, hogy elhagyja ezt a világot. Ebben a nehéz időszakban tisztelettel kérjük a család, a barátok és a zenekari tagok magánéletének tiszteletben tartását, amíg megpróbálunk megbékélni e veszteséggel. Köszönünk mindent, Nisse. Mindig velünk leszel” – tették közzé a szomorú hírt a Sacramentum jelenlegi és korábbi tagjai, hozzátéve: „Az öngyilkosságot sosem szabad dicsőíteni…”
Nisse Karlén rövid ideig a Lord Belialban is megfordult. Az 1992 óta létező black metal formáció tagjai így búcsúznak egykori gitárosuktól:
„Nyugodj békében, szeretett testvérünk és barátunk! Halálod mindannyiunk számára mérhetetlen veszteség, emléked pedig örökké a szívünkben él.”
Nisse Karlén (1974. december 2. – 2025. augusztus 25.), nyugodjon békében!
