Skip to content

Elhunyt Guido „Atomic Steif” Richter, a Sodom egykori dobosa

Elhuny Guido „Atomic Steif” Richter, aki többek között a Sodom és a Holy Moses dobosaként volt ismert. Előbbi formáció a közösségi oldalán jelentette be, hogy a zenész a múlt héten vesztette életét.

Guido 1990-ben csatlakozott az 1980-ban alapított német thrash metal úttörő Holy Moses zenekarhoz, de egy évvel később távozott. 1992-ben lett a thrash metal óriás Sodom tagja, ahol az eredeti dobos, Christian „Witchhunter” Dudek helyét vette át, és 1993-ban debütált az Aber bitte mit Sahne! című EP-n. Később két albumon is szerepelt: az 1994-es Get What You Deserve-en és az egy évvel később megjelent Masquerade in Blood-on. És két élő anyagon is hallhattuk/láthattuk a játékát, hiszen szerepelt a Live in der Zeche Carl koncertvideón (1994) és a Marooned Live koncertalbumon (1994) is.

Atomic Steif és a Sodom útjai 1996-ban elváltak egymástól, de később vendégszereplőként fellépett a Sodom 2007-es Wacken-koncertjén. Ugyanebben az évben visszatért a Holy Moseshez, és 2011-ig a zenekar tagja maradt. Játékát a 2008-as Agony of Death album őrzi.

A Sodom és a Holy Moses mellett Guido játszott a Living Death, a Violent Force és a Stahlträger zenekarokban is.

Guido „Atomic Steif” Richter, nyugodjon békében!