A szimfonikus/gótikus svéd Eleine egy új kislemezdalt adott ki We March címmel. Lesz új album is, méghozzá decemberben, amely The Water Taste of Blood címmel lát majd napvilágot.
„Minden új kislemez megjelenésekor újabb részletek fognak kiderülni a közelgő albumról – olvasható Rikard Ekberg és Madeleine Liljestam közleményében. – Sokan közülünk a saját testük és elméjük terhét cipelik, és közben azt kérdezik maguktól, hogyan lehet így élni. Még a legsötétebb pillanatainkban is ott ég bennünk a túlélés vágya. De hogyan? Úgy, hogy menetelünk tovább. Ez a válasz. Mindannyian a saját csatáinkat vívjuk. Bármi is legyen az, számunkra valóságos és súlyos. A We March azt szemlélteti, ahogy a nap lassú kihunyása után is még mindig lélegzünk. Szembenéztünk egy újabb nappal, és túléltük – már ez önmagában győzelem. Amikor felvirrad, ismét felkészülünk a következő ütközetre. Útközben olyan emberekre találunk, akik velünk együtt harcolnak. Válasszuk meg jól, kik vesznek körül minket – a családunkat, a közösségünket, az embertársainkat. Hajnalban újra menetelünk. Még mindig élünk.”
