Skip to content

ELEINE – Amikor elvesztünk egy csatát

Még tavaly jelent meg a szimfonikus metalos svéd Eleine We Shall Remain albuma, amelynek Through the Mist című szerzeményéhez most egy videóklip is készült.

„Néha a tudatában vagyunk annak, hogy nem fogunk megnyerni egy csatát – tette hozzá a dalhoz a zenekar énekesnője, Madeleine Liljestam. – De csak azért, mert elvesztettük a csatát, még nem jelenti azt, hogy elvesztettük a háborút is. A Through the Mist a csaták közepette, fizikailag vagy mentálisan, azokban a pillanatokban merül el, amikor rájövünk, hogy ezt a bizonyos csatát nem fogjuk megnyerni. Ennek ellenére magunk és a körülöttünk lévők érdekében végig küzdünk, és a végsőkig harcolunk. A ’United we stand’ nem véletlenül hangzik el gyakran az Eleine-től. A kötelék köztünk, a zenekar és a rajongóink között erős, és ez mindig egy olyan kétirányú utca lesz, ahol emlékeztetni tudjuk egymást, hogy továbbra is egymás mellett kell harcolnunk. A dal tartalmaz egy olyan részt, amely közvetlenül a rajongóink felé irányul, hogy mennyire büszkék vagyunk mindenkire, akinek továbbra is nap mint nap kell harcolnia.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw