Reborn címmel két napja jött ki az új Ektomorf album, a csapat első lemeze a Napalm Records-nál, az ‘újjászületés’ cím pedig azt jelzi, hogy ez egy új fejezet a zenekar pályafutásában, ugyanakkor egyfajta „vissza a gyökerekhez” lemezről van szó.

A Reborn lemez felvételei már tavaly nyáron elindultak a dániai Antfarmban, akkor derült ki, hogy új dobosuk lett: Oláh Kálmán a Remorse-ból. A 2018 februárjában kiadott Fury lemez még Szabó Dániellel készült.

Az újságosoknál még megtalálod a HammerWorld magazin decemberi-januári számát, amelyben többek között Farkas Zolival is találsz interjút.

Készítettünk azonban Zotyával egy másik interjút is, Fejes Árpi beszélgetését itt, a HammerWorld oldalán olvashatod el.

www.facebook.com/EKTOMORF.official

A most megjelent Reborn lemezetek már a Napalm kiadónál jött ki. Hogyan és miért kerültetek hozzájuk?

„Baráti zenekarok ódákat zengtek a Napalmról még 2019 végén, hogy milyen jó ott lenni, mindenben támogatják őket, és felmerült a kérdés, hogy miért nem próbáljuk meg. Én mondtam, erre, hogy nekünk van egy kiadónk, szóval ez nem annyira aktuális, viszont ez amúgy már nagyon érett bennem a váltás. Abszolút semmi bajom az AFM-mel, meg tényleg úgy váltunk el, hogy nem volt köztünk semmi úgymond rossz vér, hanem egyszerűen megbeszéltük a dolgot. De az egész úgy indult, hogy adtak nekem egy kontaktot a Napalmhoz, amit odaadtam a menedzsmentnek, ők felvették velük a kapcsolatot, és azonnal pozitív volt a válasz.

Valójában ott azonnal eldőlt, hogy ezt lépjük meg. Miért ne? Megbeszéltünk mindent az AFM-mel, megmondtam nekik, hogy szeretnénk kiadót váltani, ez tényleg nagyon jó 12 év volt, amit együtt eltöltöttünk, de itt volt az ideje a változásnak, mert én úgy éreztem, hogy ez az album nagyobb, erősebb támogatásra szorul, mint amire az AFM képes, plusz a Napalmnál azért vannak olyan zenekarok, akik jobban benne vannak abban a stílusban, mint mi. Az AFM-nél még úgy is lehet mondani, hogy mi voltunk az egyetlen. Ezután kimentem Berlinbe, aláírtam velük a szerződést a Napalm irodájában, és már indult is a sztori!”



A Napalm ráadásul a legerősebb nemzetközi metal kiadóvá nőtt az elmúlt időszakban. Érezhetően jobban odafigyelnek rátok, mint a korábbi kiadótok?

„Tényleg azt kell mondjam, hogy a Napalm a legerősebb. Tudom, ott a Nuclear Blast, de szerintem azt te is tudod, meg aki benne van ebben az egészben, hogy ott azért voltak jelentős változások, vezetői szinten, előadói szinten. A Napalmnál tényleg az látszik, hogy törnek kifele, odaállnak a zenekarok mögé, ésszel csinálják. Én is észrevettem azt, hogy mikor elindult a folyamat, hogy jön ki náluk az album, amit ők kijelöltek nekem munkát úgymond, azt 12 év alatt az AFM-nél közelébe sem volt. Ezt nem negatív dologként mondom az AFM-ről, hanem inkább pozitívumként a Napalmról. Ott van egy stáb, ami összeül, mindenben velük együtt hozzuk a döntéseket, elmondják, hogy melyik folyamatot hogyan gondolják, de ha én másképp gondolom, akkor meghallgatnak, tehát mindig van egy ilyen brainstorming, mikor valamiről döntés van. Maga az album megjelenése is így született, mert én tavaly májusban szerettem volna kihozni, de ők mondták, hogy inkább legyen 2021 január, ennyire előre gondolkoztak a promóciós munkákban. Így végignézve totálisan igazuk volt.”

Volt olyan kiadótok korábban, ahol szerettek volna beleszólni a zenétekbe, megmondták, hogy milyen hangzást várnak el, milyen típusú daloknak kéne születnie?

„Nem, soha. Ez érdekes, amúgy tök jó, hogy megkérdezted, mert ezt így igazából soha nem kérdezte még senki, de nem, egyáltalán nem volt ilyen. Egyáltalán semmibe, soha senki. Én úgy vettem észre, hogy mikor a zenekar odakerült egy kiadóhoz, legyen az az AFM, vagy annak idején Nephilim, vagy Nuclear Blast, úgy voltunk jók, ahogy vagyunk. A Nuclear Blastnál egyszer volt egy olyan, hogy mikor a szerződés alá lett írva, akkor még a régi logónkat használtuk, ami a legelső Ektomorf logó volt, ilyen csont-szerű akármi… Arra azt mondták, hogy tényleg csak jóindulatból, de javasolják, azt inkább ne használjuk. Mert az nem az, ami ez a zenekar. De hogy hogyan nézzen ki a zenekar, vagy milyen irányba menjen a zene, hogy egy dal nem jó, ilyesmibe nem volt beleszólás. Sőt, inkább bármit hoztam, tetszett nekik. Az Outcast album, amikor annak idején kijött, a Metal Hammer buszban ott headbangelt rá a Wackenen a Nuclear Blast meg a német Hammer-stáb együtt, az nagyon durva volt! Az akusztikus albumunknál volt egy nagy döbbenet, azt tudom. Néztek, hogy most ezt tényleg komolyan gondolom-e… De akkor is inkább mondták, hogy küldjek demókat, és mikor hallották, rögtön szóltak, hogy jó oké, csináljuk meg.”



Szerintem ott azért mindenkinél volt egy kis döbbenet. Így visszanézve milyennek ítéled meg azt a lemezt?

Igazából, ha van olyan album, amit kivennék a diszkográfiából, az a What Doesn’t Kill Me. Az az egyetlen ilyen album, mert… egyszerűen így érzem. Emlékszem, hogy mikor a stúdióból jöttünk vissza Dániából, ültünk az autóban, vittek a reptérre, hallgattuk, és már ott éreztem, hogy áh… ezt nem kellett volna. De onnan már nem volt visszaút. Viszont egy akusztikusnál egyáltalán nem érzem, hogy az nem idevaló, sőt, pont volt ősszel egy Kemper-bemutatónk Békéscsabán, és ott eljátszottam három akusztikus dalt, és tök nagy sikere volt. Felüdítő volt az embereknek. Szóval én úgy érzem, hogy az odaillik mindenképpen, nem bántam meg. Egy buli volt vele Németországban, egy itthon a Petőfi akusztikus műsorában. Akkoriban pedig még nem is voltam erre annyira rákészülve, azóta sokkal jobban rágyúrtam ezekre az akusztikus témákra, meg úgymond az én saját módomon való éneklésre, és ez már tökre működik. Én ezt szeretném belevonni ebbe az egészbe egyre jobban, szóval amikor visszatér az igazi színpadon való előadás, akkor majd szeretnék behozni egy-két ilyen dolgot mindenképp. Sea Of My Misery, vagy To Smoulder, mert ezek azért megszólalnak koncerten. Úgyhogy én azt az albumot nagyon szeretem, bár sokat nem szoktam hallgatni. Maga az egész, mikor én ezt megírtam, egy olyan hangulat, egy olyan életpont volt, amikor azt éreztem, hogy itt most ezt kell csinálni, és szerettem.”

Az új lemezről is azt mondtad, tele van olyan ötletekkel, amelyek korábban nem jellemezték a zenéteket. Mire gondoltál ezzel?

„Ha valaki nagy Ektomorf rajongó, és igazán ismeri a zenénket, – ha nem is a ’90-es évektől, de mondjuk 2003-tól, amikor kitörtünk az országból – és meghallgatja az albumainkat a Destroy-tól a Rebornig, azért vannak dolgok, amiket egyáltalán nem tudsz itt még megtalálni. Amit kiemelnék, a tiszta gitár részek, gitárszólók. Aminek én magam annak idején a ‘90-es években szó szerint ellensége voltam, mert azt mondtam hogy soha nem fognak kelleni ezek az elemek, de látod, ilyen az ember. Lehet az öregedéssel jön, vagy egyszerűen én is felfedeztem, hogy a gitáron lehet több mindent csinálni, és ezt jó érzéssel mondom, hogy ki tudom használni a gitárt. Nem csak a 8 húrt, hanem 6 húron is, olyan dolgokat kreálok a gitáron, amit eddig nem csináltam. Harmóniák, ikerszólók, amiket soha, de soha nem voltam hajlandó az Ektomorfban játszani. Most pedig ott van.

Ez a 8 dal ez olyan, hogy tényleg csak úgy lehet eljátszani, hogy ott a két gitár, mert egy Outcastet hárman is elő tudunk adni, de egy Rebornt semmiképp nem, vagy a 7 perces instrumentális dalt is lehetetlen. Olyan a dalok szerkezete. Az ének maradt, amilyen volt, de mégis azért dallamosabb, lehet hallani, hogy a refrének rá vannak rendesen énekelve, nem csak erőből tolva. Megvan a power, csak másképp. Nem is úgy írtam a dalokat, mint régen, hogy csak jött, aztán jól van úgy. Nem úgy értem, hogy leszartam az egészet, csak úgy éreztem, hogy az jó, nem kell hozzányúlni. Itt jobban átgondoltam, hogy mit, hogyan kéne, több időt szenteltem a gitárszólóknak, átgondoltam, hogy milyen fekvésben legyen a dal, legyenek a dalon belüli váltások hangnemben, a szólókról nem is beszélve! Ennek az albumnak a megírása egy két éves munka volt.”
Azt is említetted, hogy egy elég sötét időszakodban keletkeztek ezek a dalok. Személyes életedre gondoltál itt?

„Több változás ment végbe az életemben, volt egy hosszú kapcsolatom, aminek vége lett, és az hozott magával sok más változást is. Hirtelen történt a dolog, és ezzel mind szembe kellett nézni, nem omlottam össze, de nem volt a legvidámabb korszakom, plusz utána jött ez a dolog is, amiben most mind benne vagyunk… Nem volt egyszerű. Úgy éreztem, hogy ezeket a dolgokat, ahelyett, hogy összeomlanék, inkább beleírom a zenébe.”

Ez korábban is előfordult, hogy személyes negatív élményeidet írtad ki magadból. Nem rossz a zenéidet visszahallgatni, játszani ezek után? Nem emlékeztet ez olyan időszakokra, amiket inkább elfelejtenél?

„De, igen, van ilyen. Ez érdekes egyébként, de ha koncerten vagyunk és toljuk zsinórban a dalokat, és 7 napból 6 buli, akkor benne vagy a pörgésben. Minden nap máshol kelsz fel, ott nem nagyon van lehetőséged, hogy azon gondolkodj, hogy ez a dal miről szól. Persze, ott az érzés, meg az adrenalin, különösen az utóbbi, ha jó a közönség! De vannak olyan esték, amikor átérzed, és átmegy rajtad, hogy lehet ezt nem is kéne eljátszani… Valójában a legtöbb dalt direkt úgy választjuk be a repertoárba, hogy inkább az erőről és az adrenalinról szóljanak. Amúgy ezen az új albumon tényleg van pár olyan, amitől kiráz a hideg, amikor játszom, de ez jó érzés.

Nem arról van szó, hogy nem szeretem jól érezni magam, nyilván én is szeretem jól érezni magam, és minden ember szerintem szeretné jól érezni magát és nem azt szereti, amikor depressziós, vagy gondjai vannak, de én arról nem tudok zenét írni, hogy mennyire vidám vagyok. Nekem ez nem megy, én az a fajta ember vagyok, aki arról ír, mikor valami bántja. Ez lehet negatív, szomorú dolog, de olyan is, ami iszonyatosan dühössé tesz, de ebből pozitív energiát simán ki lehet hozni. Szerintem ezt te is tudod, ha hallgatsz egy agresszív metal dalt, az nem feltétlen pozitív meg happy, de ha azt meghallgatod, sokkal jobban érzed magad. Az Ektomorf zenéje erről szól. Lehet persze azt mondani, hogy áh, ez az ember mindig csak arról énekel, hogy idegesítik, meg gyűlölettel teli, de… egyszerűen hadd válasszam én ki azt, amiről én szeretnék énekelni.

Most is arról írtam, ami körülöttem történik, egy dalt kivéve, a The Worst Is Yet To Come, mert az nem a valóságról szól. Annak a szövege onnan jött, hogy néztem egy interjút a Sum 41 énekesével, és kiszúrtam, hogy a kezére az van tetoválva, hogy ‘the best is yet to come’. Én meg ezt megfordítottam, mert az olyan jól hangzott, leírtam a telómba, de csak ezt, ennyit. Később pont repültünk valahova valamelyik bulira, hallgattam a demót, és teljesen ráment arra a dalra, mikor hallottam. Ez egy elég sötét, súlyos, lassú, döngölős nóta, ami arról szól, hogy egy mélyen vallásos ember, aki egyébként egy totálisan hamis világban él, egy nap felkel, kinyitja az ablakot, és ami ott a szövegben van, azt látja. Démonok az égen, az ördög a templomban, farkasok leüvöltik a fényt az égből. Mindig is akartam valami ilyet. Ezért is kezdődik szélzúgással meg haranggal. Mindig akartam harangot! Emlékszem, a keverésnél mondtam is Tue Madsennek hogy nem elég hangos a harang, abból még kell! (nevet) Nagyon szeretem azt a dalt. Ikerszólók, melankolikus, sötét, de mégis szép.”



Ez az albumra is jellemző, inkább melankolikusnak tartod?

„Részben, de nem feltétlenül ez jellemző, ott azért van sok olyan dallam, amilyen eddig nem volt, és arra inkább azt mondanám, hogy az tényleg szép. Sőt azt is mondanám, hogy én úgy hallom, hogy az kifejezetten gyönyörű, ilyen pl. a Rebornban a tiszta rész. Vagy a Forsaken, a 7 perces instrumentális dal! Sorban csinálom az interjúkat, és feltűnt, hogy mindenki kiemelte ezt a dalt, és ezt vártam a legkevésbé. 7 perces… Csinálom ezt már 26 éve, és tudom, hogy nem feltétlenül hallgatják végig. Mondjuk itt 8 dal van, 38 perc az egész, szóval nem feltétlen olyan nehéz végighallgatni, meg rendesen kapaszkodnak egymásba a dalok. De a Forsakent mindenki kiemelte, amin iszonyatosan meglepődtem. Egy neves belga magazin riportere azt mondta, hogy a Metallica Call Of Ktulu feeling jön le neki, hirtelen csak annyit mondtam hogy köszönöm. Meg sem tudtam szólalni, nem tud tudtam mit mondani rá. Több helyről jött Metallica hasonlítgatás, ami nekem nagyon jól esik! Maga a Reborn dalt is többen hasonlították a Master Of Puppets-hoz, amitől szóhoz sem tudok jutni. Nekem az a number one album, ha ahhoz hasonlítanak, leírhatatlanul jól esik.

Ebben az albumban nekem nagyon sok munkám van, minden benne van, amit csak bele tudtam tenni, úgyhogy én azóta nem írtam semmit. Úgy szoktam, hogyha végzek egy lemezzel, és rögtön utána elkezdek írogatni. Mióta ez az album kész, egy hangot nem bírtam írni, képtelen vagyok rá. Nagyon furcsa. Tue Madsen producerrel volt egy beszélgetésem, kérdezte hogy van-e már egy-két dal a következőhöz, mondtam is neki hogy nem, hogy egy-két tétel, egy hang se.

Ezt az albumot meg is kellett rendesen tanulnom, úgy értve, hogy ehhez tényleg le kell ülni, megtanulni a gitértémákat, a szerkezetét összerakni, először ülve, aztán állva, utána gitár-ének egyszerre. Nehéz megmondani, hogy miért nem volt az Ektomorf világának a része eddig, ami most ebben benne van, de egyértelmű, hogy amit most érzek ezzel a zenével, azt kívánom, hogy bár eddig is így lett volna.”
Az elmúlt években kicserélődött a tagság. Zeneileg te raktad össze az egész lemezt, vagy ők is tettek ehhez hozzá ezt-azt?

„Én írtam most is, mint mindig. Teljesen egyedül, számítógép, szobába bezárkózás, vagy a stúdióba Kovácsházán. Most már olyan dobgépek vannak, hogy mindent össze tudok egyedül rakni stúdió minőségben. Stúdiózás előtt egyetlen egy próbánk volt a zenekarral. Persze mindenki hallgatta előtte a demókat orrba-szájba, ez egyértelmű. Ha több próbánk lett volna, ahol valakinek olyan ötlete van, aminek építő jelleget van, és jó, azt azonnal berakjuk. Kálmán (Oláh Kálmán, Remorse) a dobok mögött rakott hozzá a saját stílusából, azt tudjuk róla, hogy old school thrash dobos, ami pont ide kellett. Ami korábban volt az Ektomorfban, az ide nem is passzolt volna, de a gitárnál, basszusnál sem, semmi. Szóval nem zárkózom el mások ötleteitől, de alapvetően egyedül írok mindent.”

Ezek mellett hogyan nézett ki a 2020-as évetek, és milyen lesz az idei?

„Ez a tavalyi év nagyon gatya volt, de szerintem mindenkinek… Összesen két koncertünk volt, egy Törökországban, aztán valamikor augusztusban Szlovákiában egy kis szabadtéri fesztiválon. Nem tudom hogyan, de sikerült megcsinálnunk, aztán mikor hazajöttünk, két napra rá már megint lezárták a határokat. Volt egy live stream a próbateremből, ami egyébként iszonyat jól sikerült, hatalmas volt a nézettsége. Nem hittük volna, hogy ez ilyen jó lehet, ráadásul a mi technikai körülményeink nem voltak a legjobbak. Jól szólt a dolog, meg jól is nézett ki, de nem volt több kamera, egy go-pro volt, abból vittük be a keverőből a monitor rendszer hangját, szóval azt hallotta mindenki, amit mi. De végül is jól sült el.

Amikor aláírtam a szerződést a Napalmmal, és mondták, hogy tegyük 2021-re a megjelenést, onnantól el is dőlt, hogy abban az évben már nem is lesz semmi. Nem lesz turné, sem őszi kör, ami amúgy lett volna, de ők is mondták, hogy srácok légyszi ne, mert van egy pontos tervük a megjelenésre, hogy hogyan szeretnénk a marketinget, és annyira egyértelmű volt amiket mondtak, hogy nem is lehetett azon mit vitatni.

2021 őszében bízunk jelenleg, ott vannak a tervek, kaptunk komoly turné ajánlatot, de egyszerűen nem lehet még mit mondani. Teljesen tehetetlen vagy, kurva nehéz. De fel a fejjel, ennyit lehet mondani, mert ha egyszer feladod fejben, akkor kész. Akkor mindennek annyi. Az album promóciós munkálatai sok tennivalót adtak, mikor kijött a Reborn videó ott hamar sok emberhez jutott el a lemez híre, sőt, Spotify-listákon meglepően jó eredményeink voltak, a Reborn azonnal felkerült a leghallgatottabb nóták közé az első helyre, amikor megjelent.”
Később megjelent az And The Dead Will Walk klipje is…

„Azt a videót egy temetőben forgattuk, aminek lett is helyileg némi visszhangja, mert szinte sírrablónak lettem kikiáltva Kovácsházán. Mi ehhez megkaptunk minden engedélyt. Polgármester, rendőrség… Ez egy nagyon régi temető, ami valójában úgy néz ki, mintha egy klasszikus Drakula filmbe csöppennél be, kripták, borostyán, nagy fák. Miután leforgattuk a videót, jött egy hatalmas gyűlölet-hullám, nagyon durva volt! (nevet) Én magam nem hittem el, anyám írt, hogy láttam-e mi van Facebookon. Az pörgött, hogy mi megszentségtelenítettük a helyet, meg sátánisták, blablabla. Nem volt vészes, kovácsházi körökben 3 napig tartott. nem is olyan extrém az a videó, nem fröcsög a vér, inkább pont az a klasszikus King Diamond-hangulat. Nem látszanak a nevek a sírköveken, és egy olyan részen voltunk, ami hivatalosan már parknak lett nyilvánítva, nem pedig temető. „

Tankcsapdától kölcsön kértük a füstgépüket, ami egy nagyon komoly füstgép, olyan füstöt csináltunk, hogy mi nem látszódtunk ki belőle. Fejes Tomi fia kezelte, és a Reborn videójában is az ő pirotechnikájukat használtuk. Volt stroboszkóp, tudod, ami olyat csinál, mintha tényleg villámlana, kék köd, kurva jól néz ki. Mindig akartam egy ilyet, most végre összejött!

A dal pont a társadalomról szól, ilyen zombi csoportokba összeálló félhullák – ahogy én látom a társadalom bizonyos részét, akik beállnak ebbe a teljesen meghülyített társadalomba, hogy azt csinálják, amit mondanak nekik. Ezt akartam megjeleníteni a videóban is, a temetővel. Én gyerekkoromban oda jártam ki, ott hallgattuk a zenét kazettás magnón góliátelemekkel. Üvöltettük a Slayert, Seput meg Cannibal Corpse-ot. Szóval én mindig is akartam ezt a videót, kurva jól sikerült, olyan mint egy film!
Ősszel a Varg zenekarral beszélgettem, amit a novemberi HammerWorldben lehetett már olvasni. Ott szóba került a vendégszereplésed a Zeichen lemezükön. Az ő oldalukról hallottuk a sztorit, elmesélnéd te is, hogyan született meg a közös felvétel?

„Ez annyi volt, hogy a Philipp (Freki, énekes) rám írt, hogy van egy dala, amiben totál látja, hogy az én hangom kell. Nem sokkal az után volt, hogy együtt turnéztunk, ami kurva jó volt, nagyon jóba lettünk. Rögtön mondtam, hogy persze, megcsinálom, elküldte a demót, én pedig otthon a szobámban vettem fel a laptopommal nekik az éneket. Van itt azért egy elég komoly házi stúdióm, hogy ezt rendesen meg tudjam csinálni. Tetszett a dal is amúgy, feltoltam, elküldtem neki, és simán ment minden. Egyébként Philipp hatalmas Ektomorf rajongó! Mikor elmentünk turnézni mondta is, hogy neki egy tök hihetetlen, hogy mi együtt játszunk, mert ő Ektomorfon nőtt fel, ennek ellenére mi nyitottunk nekik, ők voltak a főbanda. Ez egy totál baráti dolog, én nagyon bírom Philippet meg az egész zenekart, a turnén is végig nagyon jó volt a hangulat, és szó is volt róla, hogy még csinálunk több bulit együtt. Ha összejönne, hogy élőben eltoljuk a dalt, abszolút benne lennék!”