Skip to content

EiLEMA – Rhythm’n’grunge Budapestről, itt az első nagylemez: Attracted To The Light

Uzseka Norbert szerint a budapesti EiLEMA 2019 egyik legjobb dalát adta ki Mother címmel a bemutatkozó EP-jén, a Take Wingen. Most pedig megérkezett a zenekar első albuma is, az Attracted To The Light. Ismerkedj meg vele!

A lemez a Grenma Stúdióban készült Botlik Mátyással, akivel már a Take Wing EP-n is dolgoztak. Az élő hangzás érdekében a sávokat együtt zenélve rögzítették, a nyers felvételeket pedig Sohajda Péter (Standing Waves stúdió, Shapat Terror) keverte, maszterelte. A borító ismét Jakab Péter (Jazzékiel, Klinik Label) munkája, a képeket és a The Woirm Inside dal szöveges videóját pedig Kósa Péter készítette.






www.facebook.com/eilemaband


Babiloni Ronny – basszusgitár
Gugyerás Norbert – gitár/ének
Gyurácz Németh Iván – ének
Szöllősi András – dobok


Mi az életünk olyan szakaszában alapítottunk zenekart, amikor mások abba szokták hagyni, tehát egyfajta fordított utat járunk be – mondta a zenekar a lángolónak a premier kapcsán. – Ez azt is jelenti, hogy nem volt egy előre megtervezett koncepció, hanem hagytuk, hogy a bennünket ért ingerek vezessenek minket.

A lemez maga egyfajta lepkegyűjtemény: olyan karaktereket, történeteket mutat be, akik/amik elszomorítottak, megdöbbentettek vagy éppen feldühítettek minket és ezekből a – sokszor pillanatnyi – érzésekből születtek a dalok.

Nem akarjuk megmondani a frankót és az emberek arcába tolni, hogy ez így és úgy van, pláne nem ítélkezünk, hanem elfogadjuk, hogy az embereknek vannak különböző élethelyzetei, hangulatai, érzései, ezeket próbáljuk megfesteni – úgy, ahogy vannak. Na jó, azért néhány nótában érződik némi salétrom.

EiLEMA – Attracted To The Light (a 2021-es album)

EiLEMA – The Worm Inside (szöveges videó a 2021-es Attracted To The Light albumhoz)





EiLEMA – Mother (a 2019-es Take Wing EP-hez)

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw