A rhythm ’n’ grunge-ot játszó budapesti EiLEMA második albuma, a Scales két részletben jelenik meg. Október utolsó napján érkezett az első rész öt dallal, és ennek kapcsán kérdezte ki Uzseka Norbert az énekest, Gyurácz Németh Ivánt.
Az első albumotok, az Attracted To Light 2021-ben jelent meg. Mi történt azóta?
„Az egyik legfontosabb, hogy történt egy tagcsere, új basszusgitárosunk lett, Révzoli. Akinek ez az első zenekara, ahol basszusgitározik, mert ő egyébként dobos meg gitáros. Ez nyilván fontos változás, mert négy emberből egy az mégiscsak 25%. Neki elég komoly zenei háttere van, úgyhogy új színt hozott, meg egy csomó ötletet. S persze kellett idő összecsiszolódni is. Az is elvett sok időt, hogy új próbatermet kellett találnunk. De leginkább a dalírással ment el az idő. Mi ezt úgy szoktuk csinálni, hogy ahogy elkészül egy dal, el is kezdjük játszani koncerteken. Nincs ilyen üzleti megközelítés, hogy amíg nem jött ki a lemez, addig még nem lehet. És ez jót tesz a dalnak, mert mire stúdiózunk, mindenkinek ott lesz a kezében, meg kiderül, ha kell bármin csiszolni, változtatni. Ezen kívül meg koncerteztünk, amennyit sikerült. Van egy csomó része a zeneiparnak, amihez nekünk semmi közünk, mert nem is vagyunk része az iparnak semmilyen szempontból sem, de az azért minket is érint, hogy talán még kevesebben hallgatnak ilyen zenét, műfajilag is. Ami nem mainstream, hanem ilyen underground. Ez egyre nehezebb, úgy is, hogy minket a pénzügyi része tényleg nem érdekel. Nekünk egyébként is pénzbe kerül ez a hobbi, de hogy van, ahol pénzért se tudnánk játszani, az azért már egy kicsit fáj. De közben meg azt is érzem, hogy továbbra is baromi sok tök jó zene van. És hogy valahogy amellé is nehéz odaférni. A realitás az, hogy ha kifogsz egy rossz napot, 20-30 ember előtt játszol, ha jót, akkor 50-100 előtt. De vannak kedvenc helyeink, pl. ha minden igaz, mehetünk újra a DEEPrecenbe, és azt nagyon szeretjük.
Az előbb menőztem, hogy minket nem érdekelnek a nézőszámok meg a zeneipar, csak zenélni akarunk, de ez nem teljesen igaz. Eleinte tényleg nem érdekelt, de elkényeztetett néhány ember, akik hallgatnak minket és eljönnek koncertre, kérdezik, mi van velünk. És akkor elkezded nézni a számokat, letöltéseket, stb. és várod, hogy elindul felfelé és nem érted, hogy miért nem. Közben meg értem, mert egyrészt lássuk be, megöregedtünk: 16 éves koromban engem sem érdekelt már a pár évvel idősebbek zenéje sem, nemhogy a 40-50 éveseké. A mi korosztályunknak meg nincs már annyi ideje, lehet, hogy nem is annyira nyitott. Nekem is évek óta hízik a listám, hogy milyen zenekarokat kellene meghallgatni úgy rendesen, és még a magyarokra sem mindig jut időm. De ez van, nincs ezzel semmi baj.”
Ha jól értelmezem, két külön EP-t fogtok kiadni.
„Igazából egy lemezt csinálunk, ami két részletben jön ki. Ez tűnhet ilyen nagyon modern megoldásnak is, de nem erről van szó, egyszerűen csak az egészet mi magunk csináltuk. Egészen onnan, hogy Zoli kitalálta, hogy a garázsból stúdiót fog építeni: vakolás, szigetelés… Valószínűleg ezért is telt el ennyi idő az első lemez óta, mert még fel is kell építeni hozzá egy stúdiót. De igazából már türelmetlenek voltunk saját magunkkal, hogy most már jöjjünk ki valamivel. Van, akinek jót tesz a határidő, néha nekünk is. Úgyhogy most kijön az első fele, végre, és akkor remélem, fél éven belül ki tud jönni a másik fele.”
Említetted, hogy a basszusgitáros Zoli amúgy dobos és gitáros. Hogy jön ki a zenekar dobosával és gitárosával?
„Akiknek ilyen zenei koncepció van a fejükben, meg sok hangszeren játszanak, azoknak azért mindig van valami ötlete a többiekhez is. És ez jót tett nekünk olyan szempontból is, hogy ad egy új perspektívát, de persze, van olyan, hogy ’Hagyjál békén, ne szólj bele, így csinálom’. Vannak ilyenek, de szerintem ez bőven normális dolog, négy felnőtt ember között. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én érzem magamon, hogy azért egyre jobban szeretek olyan közegben lenni, amit el tudok viselni, és egyre kevésbé abban, amit nem. Ebben a korban az, hogy még együtt tudunk működni, az szerintem egy tök jó dolog. Persze, hogy van néha súrlódás. Mivel ezt mindenki hobbiból csinálja, és megesik, hogy valakit két hónapig nem látunk a munkája miatt. Szóval azért vannak ilyen külső dolgok is.
Nagyon tetszik, hogy az EP annyira természetesen szól. Egy kicsit ki is lóg úgy általában a mezőnyből, hogy nincs minden túltolva meg szénné tökéletesítve, hanem csak jól esik hallgatni. Ez hogy sikerült?
„Ez tök jó, mert ez volt a cél. Szerintem az elmúlt években kialakult a hangzásunk, és igazából mi élőben is így szólunk. Tehát az volt a cél, hogy ne csináljunk mást a lemezen sem. Meg hallgattunk referencia zenéket is, hogy hol van még ilyen élő hangzás. Mert ez nem olyan zene, aminek jól állna, ha nagyon ki volna csiszolva.”
Mondasz példát referenciára?
„Például én a Trillion második lemezét tartom ilyen etalonnak. Az is hazai, meg nem nagy költségvetés, és nagyon élőn szól. Vagy előkerültek pl. Kyuss lemezek, ami nem teljesen a mi világunk, de valahogy rokon dolog szerintem.”
És akkor mi a ti világotok? Szóval miféle zene ez?
„Az a baj a skatulyázással, hogy csak arra jó, hogy el tudd mondani valakinek, hogy meghallgassa-e vagy nem. De nem tudom, ezen nem sokat gondolkodunk. Azt szoktuk mondani, amit Dávid a Slowmeshből mondott, mikor először meghallott minket, hogy ez rhythm ’n’ grunge. De ez is csak részben igaz. Mert azért ebben most már van tök sok ilyen pszichedelikus dolog is, meg egy kis stoner. De akárhogy csűrjük-csavarjuk, ez kilencvenes évekbeli zene. Minden, ami a kilencvenes években jó volt, talán a nu metalt meg a rap metalt kivéve, bár én azokat is bírtam, de azok nincsenek benne, aztán majd lehet, hogy lesznek. (nevet)”
Mesélnél a szövegekről?
„Nem szeretem kielemezni a saját dalainkat, mert mindig olyan bénán jön ki. Egy kicsit olyan, mint amikor a gyerekeimnek kell olvasónaplót írni, és az elég nagy baromság, hogy valaki jól megírt egy könyvet, te meg írd meg szarul meg rövidebben. (nevet) Ami talán érdekesség a szövegek kapcsán, hogy mindegyiket más írta. És nem mondom el, melyiket ki. A Sober könnyen értelmezhető, olyan szempontból, hogy a piálásról szól. És elég máshogy látod 40 fölött, mint huszonévesen. Tök jó, meg csináljuk meg buli, de azért már érzed, hogy nem mindig az igazi. Szóval középkorú férfiként rájössz, hogy ilyen nincs, hogy valami csak jó vagy rossz. Több mint egy éve nem iszom, és sok emberrel beszélek, aki mondja, hogy ez milyen jó. És tényleg rohadt jó hatásai vannak. De közben meg azt, ami csak így kikapcsol, mint akár egy sör, azt nem találod meg máshol. Nem véletlen az, hogy az emberi kultúrának mindig is része volt valamilyen tudatmódosítás. Mert néha kell az, hogy valami kikapcsoljon. És persze van, aki szerint elmész mondjuk sportolni, és akkor az ugyanaz. De nem így van.”
És a zenélés, a koncertek?
„Az nagyon hasonló, az néha megadja azt, valóban. Volt olyan koncert, több is az elmúlt egy évben, ahol ugyanaz megvolt, így az adrenalin meg egyebek miatt. De pl. a legutóbbi koncertünkön nem volt meg. Az a fajta lelazulás, hogy ne érdekeljen, ha pl. kijött a mikrofonból a kábel és hogy ez milyen béna. És akkor még 5 percig ezen kattogsz úgy, hogy közben meg elő kéne adni a dolgaidat. Szóval, ez is olyan, hogy nem fehér vagy fekete. Valami optimumot kellene keresni. Ezt keressük talán ezzel a dallal is, hogy akkor hol van a határ?
A TRP-ről nem sokat tudok mondani. Egy ioncsatornáról szól, aminek vannak ilyen furcsa hatásai, és akkor azt így lehetett antropomorfizálni, tehát, hogy úgy viselkedik, mint egy ember. A zenei alap Zolitól jött, és nagyon egyszerű. Én vagyok az a zenekarban, aki a világ végéig bonyolítaná mindegyik számunkat. De nagyon jól esik, hogy itt meg nagyon egyszerű az alaptéma. Miközben nem is az, mert ha figyelve hallgatja az ember, akkor észreveszi, hogy szinte minden alkalommal kicsit máshogy van eljátszva. Ez benne a trükk, ettől nem lesz annyira unalmas.
A Seven szövegét ajándékba kaptuk, az egyik legjobb barátom írta még nagyon régen, és elküldte, hogy nekünk adja. És azonnal megfogott. Van benne számmisztika, azt se túl komolyan véve. Az mindig is tetszett, amikor van egy központi motívum, és azzal így eljátszol, hogy mennyiféleképpen lehet forgatni, mi mindent lehet belőle kihozni. Vannak ebben a szövegben olyan sorok, amik mögött tök komoly mélység van, de hát ezért is passzol hozzánk. Szeretem, amikor kicsit így mögé látsz az emberi dolgoknak, és ez a dal szerintem nagyon erről szól. Ez a szám egyébként úgy született, és azt hiszem, nem is volt több ilyen, hogy először az énektémája lett meg. Aztán a többiek mondták, hogy nem jön ki ritmikailag, mégis így maradt, s végül a zenében is megjelenik a hetes szám. Ettől lett ilyen furcsa ez a dal. Szóval ha a TRP az egyik véglet, mint egyszerű, akkor a Seven a másik, mint bonyolult. Ez a kettősség mindig megvolt nálunk, csak most kijjebb toltuk a határokat. Ezért nem is tetszik nekünk az, ami ma megy, hogy gyere ki kéthavonta egy új dallal, mert akkor pörög az algoritmus. Mindig is lemezekben gondolkodtunk. Nem tudom egyetlen dalban megmutatni, hogy milyen az Eilema.
A Playtime szintén olyan, amit talán korábban nem csináltunk, ilyen igazi kis dühös odacsapás. Úgy szoktam felkonferálni, hogy ez azoknak szól, akik már léptek kutyaszarba életükben. Amikor egy ilyen hülyeségen úgy felhúzod magad. Egy ilyen groteszk esetből indult ki az egész, és a dal az arra adott dühös reakció. Hogy amikor az ember dühös, akkor igazságtalanságokat és hülyeségeket tud mondani, amiket amúgy egy normális beszélgetésben nem mondana. És mindez rávetül jelen esetben arra a kutyára, aki persze erről nem tehet, de akkor is rá vagy ideges. Úgyhogy ezt a dalt nagyon jól esik játszani.
A Palms Of God nagyon hosszú ideig készült. Konkrét jelenetek vannak benne összerakva. Arról szól, hogy az ember néha azt érzi, hogy valaki vigyáz rá, a tenyerén hordja, pedig nem is hisz abban, hogy létezik az a valaki. Erről a kettősségről szól. Az előző lemezről a Molobo volt hasonló tematika, csak a Palms… képszerűbb lett.”
A borítóképről van mit mesélni?
„A klipjeinket is készítő Jakab Péter műve. Mindig rábízzuk, és még sose volt ebből bajunk. Elküldjük neki a dalokat, de nem az a fajta ember, akinek elmondod, hogy akkor én azt találtam ki, hogy. Bár azt elmeséltem neki, hogy a scale szónak a sok értelmezése közül az egyik, hogy így hívják a lepkék szárnyán azokat a pici pikkelyeket is. Ugye az eilema egy lepkeféle neve is. De közben a scale jelent skálát is, tehát zenei tartalma is van. Szeretem az ilyen sokjelentésű dolgokat.”
Milyen lesz a Scales Pt. 02?
„Ugyanilyen, bármit jelentsen is ez. Igazából úgy válogattuk a dalokat, hogy a másik is bejárjon egy hasonló utat. Csak most, hogy megvagyunk a felvétellel meg keveréssel, kicsit beindult megint a zeneírás. Úgyhogy most van 3-4 biztos dal, de még nem zártuk le az anyagot. Vannak is viták, hogy felkerüljön minden vagy ne. Pont a múltkor olvastam valahol, hogy a Metallica mondta, hogy ők sose értették azt, hogy egy zenekar megír 30 dalt és abból kiválasztja, hogy mi az a 10, ami felkerüljön a lemezre, mert hogy akkor minek írod meg a többit? Mert náluk az a metódus, hogy addig dolgoznak rajta, amíg nem lesz méltó rá, hogy felkerüljön. És ezt én valahol adom, de azért az is van, hogy az ember megír egy dalt, de nem mindenkinek tetszik a zenekarból, átírjuk, alakítgatjuk.”
Fotók: Chris Allan
