Skip to content
☆☆☆☆☆ METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA ☆☆☆☆☆

ECLIPSE – A svéd dallamrockerek második dala az őszi albumról: Bite The Bullet

Saturday Night (Hallelujah) címmel egy klippel kísért vadonatúj dallal jelentkezett még májusban a svéd dallamrocker Eclipse, most pedig itt egy másik friss dal, a Bite The Bullet – szintén klippel együtt. És az is kiderült, hogy október 8-án jelenik meg a Wired című új nagylemez.

A svédek legutóbbi albuma a 2019-es Paradigm volt, tavaly ősszel egy koncertanyagot hoztak ki Viva La VicTOURia címmel.

A világ minden táján az emberek a maguk módján igyekeznek megbirkózni ezzel a mostani zűrzavarral. Mi az előttünk álló jó időkre koncentráltunk, és ez szerintünk át is jön az új dalokból. Még jó, hogy nem tudtuk, meddig tart majd ez a pandémiás őrület, amikor elkezdtünk dalokat komponálni, különben egy rockoperát írtunk volna… Ezt talán jobb, ha másokra hagyjuk…





www.facebook.com/EclipseSweden



ECLIPSE – Bite The Bullet (a 2021-es Wired album előzeteseként)




A Nordic Unionból is ismert Erik Mårtensson énekes/gitáros (W.E.T.):

Egy újabb szokványos szombat este volt. Otthon… De hosszú idő óta először csillant fel a remény. Jöttek a sztorik, hogy valakinek az anyukája már megkapta az injekciót, egy öreg szomszéd meg egy év után először láthatta az unokáit, és láttam egy koncerthirdetést is. Egy igazi koncertét, monitor és internetkapcsolat nélkül. Velem volt egy dalszerző haverom, elsétáltunk a stúdióba, majd 15 perc alatt megírtuk a Saturday Night (Hallelujah) javát. Ez a nóta a bulizásról szól és ne is próbáld azt mondani, hogy nem vágysz már egy jó kis bulira, bakker!


ECLIPSE – Saturday Night (Hallelujah) (a 2021-es Wired album előzeteseként)













ECLIPSE – Wired
(10/08 – Frontiers)

01. Roses On Your Grave
02. Dying Breed
03. Saturday Night (Hallelujah)
04. Run For Cover
05. Carved In Stone
06. Twilight
07. Poison Inside My Heart
08. Bite The Bullet
09. We Didn’t Come To Lose
10. Things We Love
11. Dead Inside (bónuszdal, CD/digitális)

KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 346 – 2022/7-8
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 346 / Kiss
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ICONIC
    Second Skin
  2. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  3. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  4. SOILWORK
    Overgivenheten
  5. COHEED AND CAMBRIA
    Vaxis II
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. CAVE IN
    Heavy Pendulum
  2. THE HALO EFFECT
    Days Of The Lost
  3. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  4. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  5. DEF LEPPARD
    Diamond Star Halos
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Fear Inoculum
  2. FAITH NO MORE
    The Real Thing
  3. PEARL JAM
    Vs.
  4. MEMPHIS MAY FIRE
    Remade in Misery
  5. IGNITE
    Our Darkest Days
PETŐFI X HAMMER
minden vasárnap 19 órától!
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV