Skip to content

DREAM THEATER – Videoklip is született a második új dalhoz: Invisible Monster

A View From The Top Of The World címmel október 22-én lát napvilágot a Dream Theater új stúdióalbuma, a 2019-es Distance Over Time utódja, második előzetesként pedig az Invisible Monster című dallal lehet barátkozni, amelyhez William „Wombat” Felch (Mudvayne, Hellyeah, Crobot, Static-X, Nefariant) készített videót.

John Petrucci:Az Invisible Monster már azután íródott, hogy egy csomó anyagunk megszületett. A zene nagy része szuper energikus és tempós volt, Mike (Mike Mangini dobos) pedig azt javasolta, hogy csináljunk valamit, ami kicsit más. Így hát elkezdtünk dolgozni egy inkább középtempós dalon. A fogós témája, a riffje és a dallama is hamar formát öltött. A Pull Me Under dalhoz tudnám hasonlítani, mert annak idején azt is épp csak elkezdtük játszani, már ki is alakult… ‘Hű, ez király’. Vannak olyan szerencsés pillanatok, amikor ez megtörténik. A szövege arról szól, hogy a szorongás miképpen gyötri meg az embert. Mintha egy láthatatlan szörnyeteg ütne. Nem látod, de mindig a nyomodban jár.

Az októberi HammerWorld magazinban John Myung basszusgitárossal is találsz majd interjút.





www.facebook.com/dreamtheater
Az új album producere a gitáros John Petrucci volt, a hangmérnöki és kiegészítő produceri munkát James „Jimmy T” Meslin végezte, a keverés/maszterelés pedig Andy Sneap munkája. A 7 dalos, 70 percnyi zenét tartalmazó lemez borítóját ezúttal is Hugh Syme (Rush, Iron Maiden, Stone Sour) készítette.


A Dream Theater éppen egy teltházas világkörüli turné közepén járt a Distance Over Time című legutóbbi albumuk és a Scenes From A Memory lemez 20. évfordulójának megtámogatására, amikor a globális járvány megállította a világot. A zenészek hamarosan otthon találták magukat, James LaBrie énekes Kanadában, a csapat többi tagja pedig az Államokban. A sors úgy hozta, hogy épp akkor fejezték be a DTHQ (Dream Theater Headquarters) megépítését – ez egy kombinált stúdió, próbaterem, vezérlőterem és felszerelésraktár. Mivel LaBrie Kanadában tartózkodott, eleinte Zoom segítségével tudott csak részt venni a kreatív munkában, majd idén márciusban elrepült New Yorkba, ott karanténba vonult, utána pedig Petrucci irányításával felénekelte a dalokat.


John Petrucci: „Egyszerűen csak szeretünk zenélni, játszani a hangszereinken. Ez sosem múlik el. Szeretek kreatív lenni, dalokat, témákat írni, egyúttal megmozgatni az agyamnak ezt a részét. Hosszú idő óta képesek vagyunk erre, mégsem vesszük természetesnek. És valahányszor összejövünk, tudjuk, hogy nem okozhatunk csalódást, sem magunknak, sem a rajongóinknak, így még keményebben próbálkozunk.

James LaBrie:Minden albumhoz úgy állunk hozzá, mintha az lenne az első. Ez egy nagyszerű utazás volt eddig is, de nem fogjuk abbahagyni.




DREAM THEATER – Invisible Monster (a 2021-es album előzeteseként)





DREAM THEATER – The Alien (a 2021-es album előzeteseként)
https://www.youtube.com/watch?v=6C8zh43HmcyIsWKQhen7Dt









DREAM THEATER – A View From The Top Of The World
(10/22 – InsideOut Music/Sony Music )

01. The Alien (9:32)
02. Answering The Call (7:35)
03. Invisible Monster (6:31)
04. Sleeping Giant (10:05)
05. Transcending Time (6:25)
06. Awaken The Master (9:47)
07. A View From The Top Of The World (20:24)


KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw