Februárban 8-án a Budapest Arénában játszik a Dream Theater, a decemberi-januári HammerWorld magazinban pedig John Petrucci gitárossal találsz egy interjút, elsődlegesen az 1999-es Metropolis Pt. 2 album kapcsán, amelynek jubileumát is ünneplik majd a mostani turnéval.

„A kétszer is Grammy-díjra jelölt, több millió lemezt eladó Dream Theater aktuális turnéja Európába érkezik: az „Egy este a Dream Theaterrel” koncertsorozat keretében az amerikai progresszív metal zenekar a 2019-es Distance Over Time című lemezét mutatja be, de egyben a 20 éve megjelent mestermű, a Metropolis Pt. 2: Scenes From A Memory album jubileumát is megünnepli.„

A budapesti koncert Facebook oldala

Pár hónappal ezelőtt Mike Portnoy dobos azzal a kijelentéssel lepte meg a rajongókat, hogy ő már az 1997-es Falling From Infinity lemez turnéja közben is kilépett a csapatból, igaz, hozzátette, hogy hamar meggondolta magát. Mike úgy nyilatkozott, hogy a kiadó által akkor rátok erőszakolt kompromisszumokat, a rövidebb, slágeresebb dalokat, a közös nótát Desmond Childdal (You Not Me), ő nagyon nem akarta elfogadni. Ellentétben veled. Ez valóban így zajlott le akkoriban?

„Nagyon nincs ínyemre, hogy régi csatákat vívjunk meg újra, pláne a nagyközönség előtt. Az tényleg, hogy a turné során volt köztünk feszültség. Mike akkor sokat piált, és ez csak növelte a kontrollmániáját. Miután összeszólalkozott a gitártechnikusommal, majd azonnal ki is rúgta, heteken át mosolyszünet volt köztünk. Lényegében nem is beszéltünk egymással. De olyasmi nem történt, hogy hivatalosan kilépett volna a csapatból.”

Ilyet mondjuk ő sem mondott. Ha hivatalosan lépett volna ki, akkor nem bő két évtizeddel később értesülünk róla.

„Ez is igaz. Tény, hogy akkoriban feszült volt a hangulat a csapaton belül, és ennek számos oka volt. Az egyik az, amit már említettem. Mike nagyon kiszámíthatatlanul viselkedett, minden apróság miatt azonnal a plafonon volt, és ez csak tovább mérgezte a légkört. Akár mondhatott olyat is, hogy azonnal kiszáll a csapatból. De nem tette meg.”

Ő azt mondja, ez Finnországban történt és hogy azonnal haza akart repülni.

„Aztán másnapra kialudta magát, nem? (nevet) Az ugyanakkor tagadhatatlan, hogy Mike ellene volt, hogy a Falling Into Infinity lemezt Kevin Shirley producerrel vegyük fel, a hangzással sem volt elégedett, és azért is haragudott rám, mert valóban összeültem Desmond Childdal dalokat írni. Én ezeket a lépéseket utólag sem tartom rossznak. Szerettem Kevinnel dolgozni, és azt sem bánom, hogy egy olyan sikeres dalszerzővel ültem össze, mint Desmond. Értékes tapasztalatokat és tudást szereztem így.

Kérdés, hogy van-e értelme ennyi idő után felmelegíteni a régi vitát. Akkoriban a Dream Theater tábort is megosztotta az a lemez, ahogy maga a You Not Me nóta is. Igen, a kiadó mindezt nagyon erőltette. Kompromisszum volt? Az hát. De abban az időszakban a metalt is eltemették, nem is beszélve a prog metalról. Az East/West kiadó minket nem rúgott ki, mint annyi más zenekart, csupán azt akarta, hogy nyissunk egy kicsit, nézzük meg, hogyan lehetne láthatóvá tenni a Dream Theatert egy határozottan ellenséges zenei közegben.”

Végül hogy tudtátok feloldani a köztetek kialakult feszültséget?

„Ahogy egy megromlott házasságban, külső segítséggel! (nevet) Két nagyágyú menedzsert sikerült az ügyünk mellé állítani, akik elkezdtek tárgyalni a kiadónkkal. Az volt a cél, hogy az irányítás, a döntés csakis kettőnk ügye legyen, mármint Mike-é és az enyém. Tisztázni kellett a csapaton belüli viszonyokat is. Korábban amolyan látszat-demokrácia jellemezte a bandát, de amikor 4-5 ember szól bele a banda dolgaiba, az bizonyosan káoszhoz vezet. Ahogy a példánk is igazolta. Az egyik nagyágyú egyébként a Deep Purple menedzsere volt, Bruce Payne. A kiadónál sikerült is kiharcolniuk, hogy hagyjanak minket menni a magunk útján. Az volt a megállapodás lényege, hogy a következő lemeznél semmibe nem szólnak bele, már csak a teljesen kész anyagot fogják hallani. És pontosan ez is történt.”

Ennek az átrendeződésnek lett áldozata Derek Sherinian billentyűs? Négy év után váltatok meg tőle, még mielőtt nekiláttatok volna a Metropolis Pt. 2 lemez felvételeinek.

„Ezeket a régi sebeket sem érdemes feltépni szerintem. Nem volt egy elegáns húzás a részünkről, hogy váratlanuk kitettük Dereket, de úgy éreztük, hogy a zenekar egy olyan irány felé akar fordulni, amelyhez jobban passzol Jordan Rudess játékstílusa és személyisége. Talán tudod, talán nem, de amikor az Awake lemez munkálatainak vége felé az eredeti billentyűsünk, Kevin Moore bejelentette, hogy kiszáll, Jordant akartuk az utódjának. Fel is lépett velünk, de csak egyszer, aztán úgy döntött, hogy a családja, az akkor született gyermeke miatt nem akar egy olyan intenzíven dolgozó és turnézó csapatban zenélni, mint a Dream Theater. Viszont a Liquid Tension Experiment-ben együtt játszottunk vele, és amikor eljött ez az időszak, újra feltettük neki a kérdést, hogy nem akar-e csatlakozni hozzánk. Ő pedig igent mondott. Derek teljes joggal haragudott ránk, mert amikor felhívtuk a hírrel, nem tudtunk konkrét okokat felsorolni, hogy miért kívánjuk a távozását. Jól kijöttünk vele, megtalálta a helyét a bandában, mégis mindketten azt éreztük, mármint Mike és jómagam, hogy a Dream Theater jövőjét inkább Jordannel tudjuk elképzelni.

Mike egyébként most egy csapatban zenél Derekkel (Sons Of Apollo), és ez is azt jelzi, hogy nincs olyan harag, ami örökké tartana. Vissza kellett helyeznünk a zenekart a helyes vágányra, és ez kemény döntéseket igényelt. Ennek volt része az is, hogy Mike leállt az ivással, a bulizással. Új alapokra helyeztük a bandát. Elrendeztük a korábbi zűröket, megszüntettük a problémaforrásokat. Ez húsz év távlatából már tisztán látszik. Ha mindezt nem tesszük meg, akkor a Metropolis lemez sem született volna meg. Nagy eséllyel fel is oszlottunk volna. Még egy olyan kompromisszumos lemezt nem bírt volna ki a zenekar. Bizonyosan elszakadt volna a cérna.”

A Scenes… lemez munkálatait már Derekkel elkezdtétek?

„Nem egészen. Nem, nem kezdtük el. Az viszont tény, hogy már a Falling Into Infinity felvétele közben elhatároztuk, hogy folytatni akarjuk az Images And Words albumos Metropolis dal folytatását. Elég megszállott rajongóink voltak már akkoriban is, és folyton ezt követelték. Meg is írtunk akkor, tehát még Derek közreműködésével egy epikus, 20 perces tételt, amit fel is demóztunk. De sem szöveg, sem énekdallam nem született hozzá. Igazából már arra sem emlékszem, hogy mit is akartunk kezdeni vele, de valószínűleg ez is az akkori frusztrációnk levezetése lehetett! (nevet) Jó néhány téma aztán felbukkant a Scenes… lemez olyan dalaiban, mint az Overture 1928, a Strange Déjà Vu, a Dance Of Eternity vagy a One Last Time. De amikor Derek csatlakozott hozzánk, ő is hozott egy csomó dalötletet, és amikor jeleztük neki, hogy az új lemezt együtt, közösen akarjuk megírni, kimondottan csalódott is volt. Azonban Derek ötleteiből is felhasználtunk jó párat a Scenes dalainak megírása közben.”

Mikor jött az ötlet, hogy egy igazi konceptalbumot készítsetek?

„Ez már azóta a levegőben volt szerintem, hogy elkezdtünk együtt zenélni. Egy progresszív banda ezt el sem kerülheti a pályafutása során, nem igaz? (nevet) Mindenképpen valami újat akartunk csinálni, valami nagyon ambiciózusat. Jelezni akartuk, hogy a Dream Theater újjászületett. Erre az alkalomra tehát már régóta vártunk. Akár azt is mondhatnám, hogy el akartuk készíteni a saját 2112 lemezünket (Rush), a saját Operation: Mindcrime-unkat (Queensryche), a saját The Wallunkat (Pink Floyd). Ez három olyan mestermű, amelyek alapjaiban határozták meg az adott zenekarok pályafutását. Pontosan ezt akartuk mi is elérni. Elkészíteni egy olyan lemezt, amelyet nem lehet megkerülni, ami egy igazin mérföldkő. Igaz, nálunk mérföldkő volt az Images And Words, ahogy mérföldkő volt az Awake is, de éreztük, hogy akkor és ott valami olyan anyaggal kell előrukkolnunk, ami még ezekhez képest is egy magasabb szintet képvisel.

És mivel sikerült kiharcolnunk, hogy a kiadó nem szólt bele a munkánkba, ennél jobb alkalom nem is adódhatott volna erre. Ha nagyon drámaian akarnék fogalmazni, akár azt is mondhatnám, hogy a Dream Theatert akkor csak egy ilyen lemez menthette meg. Tudtuk, hogy képesek vagyunk rá, pláne Jordan segítségével. Az már a Liquid Tension Experimentnél kiderült, hogy nagyon tudunk együtt dolgozni, megvan az a bizonyos közös hullámhossz. Tudás, képesség és zeneiség… Ez mind megvolt Jordanben. Az az igazság, hogy nekem szükségem is van egy partnerre, hogy inspiráljon, hogy a legtöbbet hozhassam ki magamból. Ez már nagyon korán kiderült. Egészen különleges zenei kapcsolat volt köztem és Kevin Moore, köztem és Derek között is. És amikor Jordan megérkezett közénk, egy olyan partnerre leltem benne, ami túltett minden korábbi tapasztalaton.”


A teljes interjút megtalálod a decemberi-januári HammerWorld magazinban.

DREAM THEATER – Barstool Warrior (a 2019-es Distance Over Time albumhoz)