Kiadó: SPV/Steamhammer / Írta: Szénégető Richárd / Értékelés: 8

Bécsi barátaink elkészítették az ötödik nagylemezüket, ami a steampunk Monarchia sztorit elmesélő Viribus Unitis után nálam kiemelt érdeklődésre tartott számot. Azt a lemez minden hibájával együtt imádtam, Siegfried Samert pedig csont nélkül a műfaj egyik legjobb torkának tartom, így nem volt kérdés: erre a lemezre oda kell figyeljek.

Sajnos a steampunk köntöst ismét power metalos klisékre cserélték, már a borító tisztán fellövi, visszatértünk a közhelyesebb dolgok világába, mégsem tudtam nem mosolyogva hallgatni az anyagot. Egyrészt egész elképesztően jól szólal meg, másrészt pedig már a lemezt nyitó intro, a From The New World (1584) után berobbanó Dreamchaser kimaxolja a slágerfaktort, a Simon Saito/Matt Plekhanov páros pedig olyan szólót rittyent benne, hogy elismerően kellett csettintenem. Ha ilyen lenne minden power metal zeneileg, énekileg, kórusilag, valószínűleg többet forogna a műfaj a lejátszómban.

Mindenesetre a következő, Silver Blood ugyanezen a vonalon megy tovább, megadallamos refrén, virga szólók, szimfo körítés, ahogy kell. Valahogy pont ezt vártam a csapattól és ahogy a steampunk téma mellőzése elvette a kedvemet, a dalok kezdték visszaadni és éreztem, ez a lendület könnyen lehet, hogy kitart a lemez végéig.

Hazudnék, ha azt mondanám, így is történt, mert menet közben azért van, hogy meg-megdöccen a sztori. Az egyik ilyen eset például a közel kilencpercesre hizlalt címadó, a maga musicales feelingjével. Tök jól dal lehetne, de egész egyszerűen nincsen benne ennyi. Egy rövidebbre, feszesebbre vágott dalszerkezet sokat segített volna rajta.

A másik, amit nehezen szoktam meg, a Beyond the Rainbow Bridge, ami gyakorlatilag egy Beast In Black-nóta is lehetne és elég furcsán hat utolsó előtti dalként. Már csak azért is, mert a lemezt záró The Untold Story (Albion Online) meg egy annyira tipikus, ökölrázós, jó értelemben vett slágermetal, mintha nem is ugyanazon a lemezen lennének. Sok hallgatás után persze a helyére kerülnek a dolgok és megérti az ember, miért így van a dalsorrend, miért ilyenek a dalok, de kicsit direktebben talán nagyobb közönséget is elérhetne a csapat.

Mielőtt bárki azt hinné, a Hic Svnt Dracones egy rossz lemez lett, egyáltalán nem erről van szó. Sőt, éppen ellenkezőleg. A Dragony ötödik albuma egy üdítő kivétel a sok szögegyforma dallamos power cucc között, csak éppen néhol kicsit furcsa és meglepő, de talán pont ez adja azt az esszenciát, ami miatt szeretni lehet ezt a bandát. Minden esetre, én maradok a csapat mellett és találkozunk a koncerteken!

–

Hallgasd meg és pontozd az Olvasói Hangpróbán.