Skip to content

DRAGONFORCE – Márciusban új album

2027. március 19-én a Napalm Recordsnál fog megjelenni a DragonForce tizedik stúdióalbuma. A címeként a zenekar nevét viselő hanghordozó bemutatása a Hunger of the Beast dallal veszi kezdetét, amelyet kifejezetten az új énekesnő, Alissa White-Gluz sokoldalúságához komponáltak.

„Valahányszor elkezdünk új albumot készíteni, mindig azt gondoljuk: ’Hűha, hihetetlen, hogy ennyi év után is még mindig azt csináljuk, amit szeretünk’ – mondta Herman Li, a DragonForce társalapító szólógitárosa. – A tizedik albumhoz való hozzáállás ugyanolyan fontos, mint az első vagy bármelyik másik album esetében, hiszen mi úgy tekintünk a zenére, hogy egy olyan műalkotást hozunk létre, amely az idők végezetéig fennmarad. Mindig igyekszünk felhasználni mindazt, amit az évek során megtanultunk, és beépíteni az új zenébe. Ez egyetlen DragonForce albumra sem hasonlít, amit eddig hallottatok, sőt, egyetlen metal albumra sem. Egyszerűen nincs ehhez hasonló, és ezt mindenki meg fogja tapasztalni, aki meghallgatja. Mi nem arra törekszünk, hogy kereskedelmi sikert arassunk. Nem arra törekszünk, hogy népszerűek legyünk. Nem arra törekszünk, hogy híresek legyünk. Azért készítünk zenét, mert olyan dolgokat akarunk alkotni, amelyeket mi magunk is szívesen hallgatunk, és szeretnénk a zenei tudásunkat egy magasabb szintre emelni.”

„Imádtam a DragonForce-szal való közös zenekészítés teljes folyamatát – tette hozzá Alissa White-Gluz. – Nagyszerű érzés ilyen kiváló zenészekkel kapcsolatba kerülni, és együtt dolgozni azon, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a saját zenei stílusunkból. Úgy gondolom, hogy a sebességnek és a vadságnak ezen új kombinációja nagyon üdítő és izgalmas. Hatalmas élmény lesz élőben is előadni!”

https://dragonforce.bandcamp.com