Extreme Power Metal címmel még tavaly szeptemberben jelent meg az új Dragonforce album, előtte pedig nem sokkal jött az a hír, hogy Frédéric Leclercq basszusgitáros a más irányú tervei, egyéb projektjei miatt kiszáll a csapatból, hamarosan pedig az is kiderült, hogy Frédéric beszállt basszusozni a teuton thrasher Kreatorbe.
Azt most jelentette be a Dragonforce, hogy a februárban startoló Európa-turnén, valamint az azt követő amerikai bulikon Alicia Vigil (Vigil Of War) basszusgitározik majd velük. A lemez kiadása óta az Extreme Power Metal anyag producere, Damien Rainaud volt a bőgősük a koncerteken.
Herman Li gitáros: „Aliciát számos LA-beli zenészbarátom ajánlotta nekem. Lenyűgözött a játékával, a profizmusával és azzal, hogy igazán gyorsan meg tudta tanulni a Dragonforce dalokat. Izgatottan várom, hogy velünk játsszon ezen a turnén és úgy vélem, a rajongók nagyon bírják majd mindazt, amit hozzátesz a bulikhoz.”
A 2017-es Reaching Into Infinity lemez folytatását Los Angelesben rögzítették Damien Rainaud producerrel, és ez a negyedik stúdióanyaguk a 2011-ben csatlakozott Marc Hudson énekessel. Elődje, ZP Theart 2017 óta a Skid Row énekese.
DRAFONFORCE – My Heart Will Go On (Celine Dion, a 2019-es Extreme Power Metal albumról)
DRAFONFORCE – Extreme Power Metal (a 2019-es album)
DRAFONFORCE – Razorblade Meltdown (a 2019-es Extreme Power Metal albumhoz)
DRAFONFORCE – Heart Demolition (a 2019-es Extreme Power Metal albumhoz)
DRAFONFORCE – Highway To Oblivion (a 2019-es Extreme Power Metal albumhoz)