Skip to content

DOROTHY – Öt lemez, ami megváltoztatta a dobos Klo életét

Jövőre már 10 éves lesz a pörgős, punkos, rockos muzsikát játszó gyöngyösi csajtrió, a Dorothy

Az alábbiakban azt olvashatod el, hogy a dobos Klo, azaz Kovács Klaudia 2014-ben melyik öt albumot sorolta fel nekünk, amelyek sorsfordító hatással voltak rá.



www.facebook.com/DorothyZenekar

MÖTLEY CRÜE
Dr. Feelgood (1989)


„Akik jól ismernek, tudják rólam, hogy nagy Mötley rajongó vagyok. Még a gimis évek elején ismertem meg a zenéjüket és azóta követem a munkásságukat. A Dr. Feelgood és a Kickstart My Heart voltak azok a dalok, amikkel bevéste magát az agyamba a Mötley. Azóta már tetoválás formájában a bőrömbe is bevésték magukat! (nevet)

Nagyon szeretem Tommy Lee játékát, valamint az ő és Nikki Sixx figuráját. Ők a kedvenceim a bandából, ha lehet ilyet mondani. Azt hiszem – bár akkor még nem kezdtem el dobolni tanulni, hogy többek között ezek a dalok, illetve a Mötley is nagy szerepet játszott abban, hogy nekifussak a zenélésnek, dobolásnak.

Bár nem biztos, hogy követendő példák, de igazi életművészek mindannyian. Eddig kétszer volt szerencsém látni őket, Londonban és Berlinben. Bízom benne, hogy az utolsó turnéjukon valahol még egyszer el tudom őket csípni… Lehet, hogy azt is megkönnyezném ugyanúgy, mint az elsőt… És bár nem ezen az albumon szerepel, de kb. 10 éve a Glitter című dalukra kelek minden reggel!” (nevet)



MÖTLEY CRÜE – Kickstart My Heart (az 1989-es Dr. Feelgood albumhoz)





FOO FIGHTERS
Wasting Light (2011)


„Amikor ez a lemez megjelent, még Budapesten éltem és dolgoztam. Minden reggel munkába menet üvöltött a fülemben az új Foo Fighters album, rongyosra hallgattam. Akárhányszor meghallom valamelyik dalt erről a lemezről, mindig eszembe jutnak azok az idők, a reggeli nagyvárosi nyüzsgés, a rohanás…, a metrózás! (nevet) Elég jól indultak a napok ezzel a zenével, sokat segített, hogy át-, megéljem azokat a szürke hétköznapokat…

A kedvenc dalom, a Dear Rosemary azóta a csengőhangom, képtelen vagyok megváltoztatni. Imádom a gitártémáját, a dobtémáját, az énektémát. Számomra ez egy 10 pontos nóta. Szeretem ezeknél a daloknál, hogy a verzék „nyugisak”, a refrének pedig olyan szinten kiemelkednek, hogy az ember haja égnek áll.

Másik favoritom erről az albumról az Arlandria dal, meg az A Matter Of Time, meg a Rope, meg a Walk… meg mindegyik! (nevet) Mindig jó kedvem lesz ezektől a daloktól, nem lehet szomorkodni, ha valaki ezt hallgatja.”



FOO FIGHTERS – Dear Rosemary (a 2011-es Wasting Light albumhoz)





NICKELBACK
All The Right Reasons (2005)


„Meg nem tudnám mondani, hogy hányszor pörögtek végig Nickelback albumok, amikor a barátokkal, haverokkal koncertekre, bulikba tartottunk. A lejátszó csutkára tekerve, nyár, 40 fok, felszabadultság és valami hihetetlen jó érzés mindenkiben.

Kiemelhettem volna bármelyik Nickelback albumot, de az az igazság, hogy a nyitódal, a Follow You Home – a Foo Fighters előtt ez is volt csengőhang! (nevet) Még a mai napig az egyik kedvenc Nickelback nótám. Illetve ez az album volt az első, amit Daniel Adairrel készítettek, aki számomra az egyik legjobb és legkreatívabb dobos a világon, nem mellesleg remekül vokálozik, amit volt is szerencsém látni a budapesti bulin. Engem meggyőztek!” (nevet)



NICKELBACK – Photograph (a 2005-ös All The Right Reasons albumhoz)





VOLBEAT
Beyond Hell/Above Heaven (2010)


„A Volbeat számomra egyike a teljes, igényes és ‘döngölős’ zenét játszó zenekaroknak. Azt hiszem, a Fallen című dalukkal figyeltem fel rájuk az egyik egykori dobtanárom által – viszonylag későn a megalakulásukhoz képest, utána pedig szépen sorban megismertem minden albumukat, most pedig abban bízom, hogy az idei soproni koncertjükre sikerül eljutnom, ha már a tavalyi budapestit sajnos ki kellett hagynom.

A Volbeathez nem fűz semmilyen különleges sztori, egyszerűen csak imádom Michael hangját, a súlyos riffeket, és azt a hihetetlen tempót, amit a dobos, Jon Larsen diktál, iszonyat precizitással és pontossággal. Szeretem, hogy egy-egy dal egyszerre dallamos és zúzós és úgy mászik a fülembe, hogy nem tudom kitörölni – nem is akarom.

A legutolsó albumuk is tarolt nálam, volt olyan, aki már rám szólt utazás közben, hogy mindegy mit hallgatunk, csak ne Volbeat legyen…” (nevet)



VOLBEAT – Heaven Nor Hell (a 2010-es Beyond Hell/Above Heaven albumhoz)





CRUCIFIED BARBARA
The Midnight Chase (2012)


„Mostanában többek között a Crucified Barbara szól a legtöbbet nálam. Tök jól felpörgetnek ezek a dalok, igazi tökös rock’n’roll nóták, az pedig, hogy csajok játsszák, pláne közelebb hozza hozzám az egészet. Az Everything We Need című dal telitalálat, abszolút átadja azt az érzést, amikor fent vagy a színpadon és a közönséggel együtt élvezed a bulit, ilyenkor tényleg nem kell más, mert minden ott van! (nevet)

Szeretem azt a vonalat, amit a Crucified Barbara képvisel, nagyon várom az új lemezüket, kíváncsi vagyok, hogy mit hoztak össze! Jó érzés látni, hogy milyen sikereket érnek el ők és más női zenekarok is. Erőt és hitet ad nekem, mondhatni, felnézek rájuk és nagyon szorítok nekik, hogy még jó sokáig tolják az egészet tovább.”



CRUCIFIED BARBARA – Rock Me Like The Devil (a 2012-es The Midnight Chase albumhoz)





KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw